DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Norris: Arra fogadtam, hogy 35 másodperccel a Ferrari mögött fogunk végezni

Lando Norrist lepte meg a legjobban a Kínai Nagydíjon elért második helyezése, egyáltalán nem számított a pódiumra – a brit szerint sokkal vezethetőbb volt a McLaren, mint a sprintfutamon.

A negyedik helyről indult, végül másodikként zárta a Kínai Nagydíjat Lando Norris. A brit hullámzó hétvégét teljesített Sanghajban: az esővel fűszerezett sprintszétlövésen a pole-pozíciót szerezte meg, azonban a szombati sprintfutamon csak a hatodik helyen ért célba. A vasárnapi nagydíjon azonban a vártnál erősebb versenytempót mutatott a McLaren, és a biztonsági autós fázisok jó kihasználásával el tudták csípni Sergio Pereztől a második helyet.

Az idei első ezüstérmes helyezését szerző brit így értékelt a leintést követően: „Jól éreztem magam, meglepett minket az eredmény. Nagyon örülök neki és az egész csapatnak, megérdemelték, remek bokszkiállásaink voltak. Sikeresen összeállt a mai nap, nem tudjuk, mi az oka – nem is számítottunk ilyen erős futamra.”



„Magabiztos voltam, jól tudtam menedzselni a gumikat, a tegnapi versenyhez képest sokkal könnyebb volt. Összességében remeknek érződött az autó, így sok pontot tudtunk szerezni és még egy dobogós helyezést. Nagyon örülök neki.”

„Sok dolog meglepett a mai napon. A Ferrari lassú tempója, a mi remek teljesítményünk, illetve a sebességünk a Red Bullhoz képest – egyáltalán nem számítottam rá. Már összepakoltam, hogy hamar haza tudjak indulni, nem készültem egy dobogós ünneplésre, de ez kellemes meglepetés” – viccelődött a brit. „Remek munkát végzett a csapat, keményen dolgoznak, ami ma ki is fizetődött.”

„Fogadtam, hogy mennyivel fogunk ma a Ferrari mögött végezni, 35 másodpercet tippeltem. Nagyot tévedtem, ám ezzel a tévedéssel ki vagyok békülve. Remek napunk volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: