DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ha Perez javít az időmérőin, nem kérdés a maradása

Káprázatosnak nevezte Sainz formáját, de továbbra is Perezt tartja a 2025-ös Red Bull-ülés első számú várományosának Helmut Marko, aki szerint csak az időmérőkön kell javítania a mexikóinak.

Abban az interjúban, melyben többek között a Red Bullnál zajló folyamatokról is megkérdezték, a Laola1 nevű osztrák sportlap azt a kérdést is feltette Helmut Markónak, hogy számolnak-e az Ausztrál Nagydíjat megnyerő és a Ferraritól távozni kényszerülő Carlos Sainzcal a jövő évi pilótafelállásukban.

Bár Sainz formájáról elismerősen nyilatkozott, Marko doktor azt hangsúlyozta, hogy az a prioritás a csapat számára, hogy megtartsák Sergio Perezt: „Saniz formája természetesen káprázatos, de azt is rögzítenünk kell, hogy Checo idén három jó versenyt futott.”

perez-saudi



„Melbourne-ben is csak a sérült padlólemez és a gumikopás miatt maradt le. Az egyetlen gyengesége a kvalifikáció, ha ott is javítani tud, nincs min gondolkodni. A csapaton belüli atmoszféra, ami őt illeti, nagyon jó” – mondta Marko, akit a korábban Perez első számú utódjelöltjének tartott Daniel Ricciardo pocsék formájáról is megkérdeztek.

Marko, aki nemrég tagadta azt a sajtóértesülést, hogy ultimátumot adott az ausztrálnak, maga is kénytelen volt elismerni, hogy a téli teszt óta Ricciardo egyértelműen Tsunoda árnyékába került: „Mind próbáljuk ezt megérteni. Általánosságban lassabb, mint Yuki, valami sosem áll össze.”

marko-horner-verstappen

„Ami meglepő, mert a téli teszten még nagyon jónak tűnt, most viszont egyértelműen Yuki a gyorsabb” – mondta Marko a japánról, akit illetően a napokban az a pletyka is felmerült a sajtóban, hogy a veterán tanácsadó nem számol vele, mert a Honda „erőlteti rá” őt a csapatra.

„A kérdés az, hogy Yuki kezdett szárnyalni, vagy Daniel ennyire gyenge?” – gondolkodott el az osztrák, de választ nem adott: „Három versenyt futottunk három teljesen különböző pályán, de nem kaptunk objektív választ rá” – zárta szavait Marko, aki azt is kijelentette, hogy szerinte jól működik a VCARB kettős vezetése Peter Bayer és Laurent Mekies alatt.

marko-mekies-2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: