DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Miben javult nagyot 2024-re a Ferrari?

A tavalyi legnagyobb gyengeségüket tudták kijavítani erre a szezonra: Fred Vasseur szerint így jóval könnyebb dolguk van a pilótáiknak.

Jelentős előrelépést tett F1-es autójával 2024-re a Ferrari – így látja a csapatfőnök, Fred Vasseur. A francia szerint pont a legfontosabb területen, a tavalyi autó legnagyobb gyengeségében sikerült komoly javulást elérniük, ez a fő titka annak, hogy ebben a szezonban eddig egyértelműek ők jelentik a második erőt a Red Bull mögött.

„Hatalmasat léptünk előre, és szerintem nem is egy körön, mert abban tavaly sem voltunk túl messze, inkább abban, hogy mennyire marad stabil az autó az egyik gumikeverékről a másikra váltás után” – idézi Vasseur szavait az Autosport.

„Sokkal könnyebb vezetni az autót egyik etapról a másikra, és sokkal könnyebb olvasni is a viselkedését a pilótáink számára, és amúgy sokkal könnyebb fejleszteni is. Valószínűleg ez a legnagyobb lépés tavalyhoz képest, mert akkor egy olyan autónk volt, amit nehezen lehetett menedzselni, most pedig már a hétvége elején jól lehet olvasni, hogy mi történik” – magyarázta. 

240039-scuderia-ferrari-australia-gp-friday-2024_9255f5c8-7d13-4ac4-bfcd-8c636e4d17a4_resize



„Igaz az, hogy tavaly a fő problémánk az autó versenyen való nehezen vezethetősége volt. Amint sietni kellett, már jöttek is a hibák, elfogytak a gumik, és negatív spirálba kerültünk. Most viszont sokkal könnyebb ráérezni, hogy hol vannak a határok, és éppen azon belül maradni, így amikor gumikezelésről van szó, sokkal-sokkal könnyebb azt megtenni.”

„A pilótáink sokkal inkább kontrollálják a dolgokat, míg tavaly inkább csak túlélő üzemmódban voltak, úgy pedig kinyírták a gumikat.”

A Ferrari három futam után alig négy ponttal van lemaradva a Red Bull mögött, Melbourne-ben fel si tudta venni a versenyt az RB20-assal, de a várakozások szerint ez inkább pályaspecifikus helyzet volt egyelőre.

Azokon a pályákon lehet igazi kihívó az SF-24, amelyek az autó elejét veszik inkább igénybe, a hátsó tengelytől sokat kérő helyszíneken ennyire aligha tudnak majd közel lenni a Red Bullhoz – legalábbis a jelenlegi csomagokkal, de már a soron következő Japán Nagydíjra érkeznek a fejlesztések mindkét istálló számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: