DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ben Sulayem el akarta gáncsolni az F1-es Las Vegas-i Nagydíjat?

Újabb az FIA-elnök ellen zajló vizsgálatról értesült a BBC: a portál úgy tudja, Ben Sulayem azt akarta elérni, hogy ne kapjon engedélyt a vegasi pálya.

Újabb botrányt szellőztetett meg a BBC Sport Mohammed ben Sulayemmel, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével kapcsolatban azok után, hogy a minap arról számoltak be, hogy vizsgálat zajlik ellene amiatt, mert vissza akarta vonatni a Fernando Alonso elleni büntetést az előző évi Szaúd-arábiai Nagydíjon – erről itt írtunk hosszabban.

f1-bensulayem-fia-bahrein-olleivan



Most arról számolt be a BBC, hogy ugyanaz az egyelőre névtelen informátor bejelentése kapcsán egy másik etikai vizsgálat is indult az FIA vezére ellen. Állítólag ugyanis Ben Sulayem el akarta érni, hogy ne kapjon engedélyt a Las Vegas-i versenypálya a tavalyi Formula-1-es nagydíjat megelőzően.

A vizsgálati jelentés, amelyet a BBC Sport látott, arról szól, hogy a bejelentő szerint az FIA elnöke arra utasította az illetékeseket, hogy találjanak valamiféle problémát az új vegasi pályával kapcsolatban, hogy az ne kaphassa meg a homologizációs engedélyt a versenyrendezésre. A jelentés még azt is hozzáteszi, hogy a problémákat mesterségesen akarták beazonosítani, függetlenül attól, hogy azok ténylegesen fennálltak-e vagy sem, annak érdekében, hogy ne kaphassa meg a szükséges licenszet a pálya.

f1-vegas

Mint emlékezhetünk rá, bár a legutolsó pillanatban, de a Las Vegas-i pálya végül megkapta az engedélyt és a homologizációt a novemberi verseny megrendezésére. A futamhétvége így sem alakult problémamentesen, hiszen az első szabadedzésen egy csatornafedél két autóban is komoly károkat okozott, s a csütörtöki programot is át kellett szabni.

A BBC Sport a cikkében hozzáteszi: nem tudni egyelőre, Ben Sulayemnek miért állhatott volna érdekében elgáncsolni a Las Vegas-i Nagydíjat, bár azt is megjegyzik, hogy a versenyt az F1 kirakateseményének szánták, s mint arra rámutattak, gyakorlatilag az elnök kinevezése óta folyamatosan feszült a viszony az FIA és a kereskedelmi jogokat birtokló FOM és Liberty Media között, akik komoly pénzeket fektettek a harmadik amerikai fordulóba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: