DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

17 éves csodagyereke miatt veszítette el Hamiltont Wolff?

A Mercedes csapatfőnöke elismerte: Andrea Kimi Antonelli miatt nem kötöttek hosszabb szerződést a hétszeres F1-es világbajnokkal.

Tavaly nyár végén úgy tűnt, Lewis Hamilton kétéves szerződést írt alá a Mercedesszel, így 2025 végéig biztosítottnak tűnt a helye az Ezüst Nyilaknál. Ám mint néhány hete kiderült, valójában 1+1 éves megállapodásról volt szó, amelyben a brit aktiválta a kilépési záradékát, így a következő szezonban már a Ferrarinál fog versenyezni, akikkel „többéves” kontraktust írt alá.

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff az ORF-nek most részletesen beszélt arról, hogy miközben maga Hamilton is nyitva akarta hagyni magának a lehetőséget, a csapat szempontjából a rövid időtartam mögött elsősorban az volt a magyarázat, hogy nem akarták ugyanúgy elveszíteni a juniorszériákban parádézó és a ranglétrán szélsebesen lépdelő Andrea Kimi Antonellit, mint tíz éve történt az Max Verstappennel:

f1-hamilton-wolff



„Néhány éve volt egy helyzet, amikor lehetőségünk lett volna arra, hogy Max vezessen nálunk. De ez nem volt lehetséges akkoriban, mert egyszerűen nem volt ülésünk. Rosberg és Hamilton hosszú távon elköteleződött hozzánk, a Red Bull pedig természetesen kihasználta a lehetőséget. Szerződést kínáltak neki a Toro Rossónál annak lehetőségével, hogy következő évben már a Red Bullnál versenyezzen” – elevenítette Wolff.

„Akkor elveszítettünk egy fiatal versenyzőt, és most láthatjuk, mennyire sikeres. És pontosan azért, mert volt egy fiatalunk a láthatáron, aki rendkívül magas szinten vezet, egyszerűen nyitva akartam hagyni az opcióinkat.”

A Mercedes-vezér azért leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy biztosan Antonellié lesz a 2025-ös ülés George Russell mellett. „Ez persze nem feltétlenül azt, hogy ténylegesen be is fogjuk ültetni Antonellit az autónkba jövőre. 17 éves, és ez talán még kicsit korai lenne. De a következő öt-tíz évben gondolkodva egyszerűen nyitva akartam tartani a lehetőséget.”

 

A Mercedes „csodagyereke”

Wolff rendkívül jó véleménnyel van a hétvégén a Formula-2-ben a Prema színeiben debütáló olasz reménységről: „Bizonyos tekintetben csodagyerek. Mindent megnyert, amit meglehetett a gokartban, aztán fellépett az F4-be, ahol szintén az újoncévében megnyerte az összes bajnokságot, ahogy megtette ugyanezt egy szinttel feljebb lépve is.”

f1-antonelli-prema-f2

„Most úgy döntöttünk, kihagyjuk az F3-at, részben azért, mert ott nincs túl sok idő a tesztelésre. Ehelyett egyből az F2-be fog fellépni, ami egy óriási ugrás számára, ahol igazán nagyok és erősek az autók. A versenyek többsége része az F1 betétprogramjának, úgyhogy jó rálátásunk is lesz majd.”

A Mercedes F1-es főnöke azt is elárulta: tervezik, hogy Antonellinek tesztlehetőséget adnak majd a 2022-es autójukkal, s aztán az alapján is meglátják, hogy 2025-re készen fog-e állni vagy esetleg 2026-ban adódik majd erre lehetőség.

 

Mit akar a Mercedes?

Ami Russell jövő évi csapattársának személyét illeti: Wolff „hihetetlenül érdekesnek” találta a pilótapiaci keringőt, de elmondása szerint először azt kell eldönteniük a Mercedesnél, hogy milyen versenyzőt akarnak.

„Nagyon erős emberek válnak elérhetővé 2025-re. A következő két-három futamon megvizsgáljuk a lehetőségeket. Tapasztalatra szeretnénk-e támaszkodni és talán kipróbálni valami újat? Vagy inkább a fiatalságra koncentrálnánk és kockáztatnánk egy újonccal, s inkább a közép- és hosszú távú teljesítmény szempontjából tekintsünk erre?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: