DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

„Megvoltak Hamilton indokai” – de az autó fog dönteni

Flavio Briatore szerint Batman is ülhet a Ferrariban, ha nem jó az autó. Meglepődött Hamilton döntésén, de biztos, hogy megvoltak az indokai, és az életkora nem számít.

Flavio Briatore is elmondta a véleményét Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásáról: az olasz nem biztos benne, hogy ez volt a jó döntés a brit részéről, de kiemelte, hogy a siker végül úgyis az autón múlik majd.

„Nagyon meglepődtem ezen, biztos, hogy megvoltak Hamilton indokai. Csak annyit mondhatom, hogy a legjobbakat kívánom nekik, és hozzá fog szokni a valósághoz” – idézi Briatore szavait a Lapresse.

„Hogy egyetértek-e a döntéssel? Nem tudom, először is az autót kell jól megcsinálni. Batman is versenyezhet a csapatodban, de ha az autó nem versenyképes, akkor a pilóta sem tud különbséget eredményezni.”

f1-hamilton-hungaroring



„Számomra Leclerc és Sainz nagyon hasonló, közülük pedig azok választottak, akik napi szinten velük dolgoznak. Ha a Ferrari így döntött, akkor az azt jelenti, hogy ez a jó csapatnak, azonban muszáj olyan autót csinálni, ami esélyt ad a pilótának a győzelemre” – magyarázta.

Ami pedig azt illeti, hogy Hamilton már betölti a negyvenedik életévét, mire beülhet a Ferrariba:

„Elég már ebből az életkor-dologból. Az F1-ben a stopper számít. Láttuk, hogy Alonso mit csinált tavaly, és Hamilton két évvel fiatalabb nála. Nagy tapasztalattal bíró versenyzőkről beszélünk, és csak a köridő számít, a kiegyensúlyozottság, a versenyteljesítmény, illetve hogy hogyan segítenek az autó beállításában. Nem az életkor vagy a magasság.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: