DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Vasseur: Nincs szükség a privát tesztekre

A Ferrari csapatfőnöke lehetetlennek tartja a költségvetési sapka mellett, hogy újra korlátlanul tesztelhessenek a csapatok.

A 2010-es éveket megelőzően a Formula-1-es csapatok számára korlátlan lehetőség állt rendelkezésre, hogy privát teszteket fussanak, alkatrészeket próbáljanak ki és finomhangolják az autójukat. 2009-ben azonban költségcsökkentési okokra hivatkozva az FIA betiltotta a privát teszteket.

2014-ben aztán visszahozták a szezon közbeni teszt lehetőségét, miután a Pirelli kérésére tesztnapokat neveztek ki bizonyos versenyhétvégéket követően. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj mellett többször a Hungaroringen is maradtak pár extra napot emiatt az istállók.



Manapság a csapatoknak – ezen felül – két filmforgatási nap áll rendelkezésére a szezonban, amikor az adott évi autóval maximum 100 kilométert tehetnek meg naponta.

Óriási költség

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint hiába a Red Bull óriási technikai fölénye, így is értelmetlen volna visszahozni a privát teszteket, azok ugyanis elképesztő pluszköltséget jelentenének a csapatok számára.

„Ha megtartjuk a jelenlegi költségvetési limitet, akkor több mint nehézkes lenne kivitelezni a teszteket, mert azok óriási költséggel járnak” – idézi Vassuert a Racing News 365.

„Gondoljanak csak bele. Ha elkezdünk tesztelni, akkor kétszer annyi motort kellene gyártanunk, hiszen egy tesztnap alatt nagyjából egy nagydíj távját tennénk meg, és ha tartanánk mondjuk húsz privát tesztet, az már rögtön duplaannyi futásteljesítményt jelentene. Gyakorlatilag még egy szezonra elegendő motort kellene legyártanunk.”

„Az viszont igaz, hogy amikor küszködünk és a szimulátorban látott adatok sokszor nem egyeznek meg a valósággal, akkor nagyon nehéz felzárkózni az élen lévőkre. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez a megoldás a jelenlegi költségsapkával kivitelezhetetlen. Lehet szó egy-két alkalomról, de ne feledjük, hogy közben ott vannak a Pirelli tesztnapjai is.”

„Ha ránézünk az idei versenynaptárra, láthatjuk, hogy 24 futamunk lesz 2024-ben, emellett van három vagy négy pirellis tesztnap is, és ha ezek mellett még szeretnénk privátban is tesztelni, akkor bizony vakarhatnánk a fejünket, hogy mégis mikor?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: