DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Már látjuk a fényt” – Hamilton

A Mercedes hétszeres világbajnoka úgy érzi, végre látják a fényt az alagút végén, de nehéz lesz eljutniuk oda. Bizakodva várja a 2024-es autót Lewis Hamilton.

A turbó hibrid korszak kezdetén, 2014-ben a Mercedes a földbe döngölte riválisait, s ez egészen 2021-ig ki is tartott. Ott azonban véget ért a dominanciájuk, Max Verstappen ugyanis elhappolta az egyéni vb-címet Hamilton elől, míg a konstruktőri elsőséget egy évvel később vette el tőlük a Red Bull.

A szívóhatással együtt a Mercedes-korszak is véget ért a száguldó cirkuszban, s az azóta eltelt két évben csak egyetlenegy futamot tudtak nyerni az Ezüst Nyilak, maga Lewis Hamilton pedig egyet sem.

Fény az alagút végén

A hétszeres világbajnok ennek ellenére úgy érzi, végre jó úton járnak: „Végre látjuk a fényt az alagút végén, amit az elmúlt két évben nem nagyon mondhattunk el” – kezdte a BBC-nek adott interjút a hétszeres világbajnok.



„Ugyanakkor odáig nem egy egyenes út vezet. Mindennek az elején olyan döntéseket hoztunk meg, ami miatt akadályokba ütköztünk, és a költségvetési limit miatt esélytelen volt, hogy ezt kijavítsuk. Nézzük meg a Red Bullt! Ők már az elején nagyszerű munkát végeztek, és tégláról téglára építgették a maguk kis falát, míg nekünk folyton le kellett rombolnunk a sajátunkat, aztán a nulláról újraépíteni.”

A Mercedes „zero sidepod”, vagyis oldaldoboz nélküli koncepciója nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére 2023-ra is magukkal vitték az elképzelésüket Toto Wolffék, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a helyes út.

„Sokat szenvedtünk az autó légellenállásával. Szó szerint egy tonnányi leszorítóerőtől kellett megszabadítanunk az autót, aztán ahogy próbáltunk egy kicsit visszatenni a terhelésből, csak rosszabb lett a helyzet, így sokáig csak egy helyben toporzékoltunk.”

„Mára sokkal jobban értjük az autót, a gyárban keményen dolgoznak a 2024-es koncepción, de nincs könnyű dolguk. Képzeljék csak el, hogy mekkora hátrányt kell ledolgoznunk. Hatalmas lépést kell megtennünk, de nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy rossz irányba lépjünk. Ettől lesz igazán nehéz a mi helyzetünk.”

A Mercedes a 2022-es harmadik hely után előrelépett a második pozícióba a konstruktőrök között, ám év végére már legfeljebb a negyedik leggyorsabb autóval rendelkezett a csapat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: