Mindössze öt embernek volt lehetősége vezetni minden idők egyik legdominánsabb autóját, a Red Bull által 2023-ban használt RB19-et, amellyel az idei 22 versenyből 21-et nyertek meg az energiaitalosok.
Max Verstappen és Sergio Perez mellett Isack Hadjar és Jake Dennis vezethette a szezonzáró első szabadedzésén, míg utóbbi a szezon végi teszten is kapott egy újabb lehetőséget. Hozzájuk csatlakozott David Coulthard, a csapat egykori pilótája, aki az istálló első pontjait és dobogóját szerezte az F1-ben.
A skót 2005-ben csatlakozott a Red Bullhoz, s onnan is vonult vissza, az emlékezetes 2008-as Brazil Nagydíjon, ahol már a rajtnál kiesett a 13-szoros nagydíjgyőztes versenyző.
Na de mégis miként vezethette a Red Bull 2023-as autóját David Coulthard, ha a versenygépek tesztelését illetően komoly korlátozások vannak érvényben az F1-ben?
A válasz egyszerű
Minden csapatnak rendelkezésére áll kétszer 100 kilométert megtenni az autóval az év bármely pontján, promóciós esemény címszó alatt, tehát a Red Bull egyszerűen nem használta fel idáig az ebben az évben rendelkezésükre álló filmforgatási időkeretét.
Nézzétek meg, ahogyan David Coulthard beül az RB19-be!