DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nem változtat a gumikon a Pirelli 2024-re

Bejelentette a Pirelli, hogy bár teszteltek néhány abroncsot a szezon folyamán, 2024-re mindössze egyetlen változás lép életbe a palettájukon.

Többek között az USA Nagydíjon is láthattuk az idei szezonban, hogy az olasz gumigyártó tesztabroncsokkal kísérletezik. Idén volt változás, ugyanis behozták a C0-s, legkeményebb keveréket a repertoárba, azonban azt éles körülmények között sosem használták.

A következő szezonra azonban szemernyit sem változik a gumik összetétele, így ugyanazokat az abroncsokat szállítja majd a Pirelli a csapatok számára, amiket idén használtak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sosem használt C0-s keverék véglegesen kikerül a kínálatból, így a jövőben a legkeményebb gumi a C1 lesz, a leglágyabb pedig a C5-ös.

A színezés természetesen nem változik, a kemény keverék fehér, a közepes sárga, a lágy pedig továbbra is piros jelölést kap az oldalfalán.



Az olaszok megerősítették, hogy ettől függetlenül természetesen megtartják a szezon után tesztet Abu Dhabiban.

„Ahogyan eddig is, úgy idén is megrendezzük a gumitesztet a szezonzárót követő kedden Abu Dhabiban. Azonban egyetlen változás lesz csak a 2024-es gumikínálatunkban: kikerül a C0-s keverék. A teszten a csapatok sokat gyakorolhatják a gumikezelést, adatokat gyűjthetnek és felkészülhetnek a következő szezonra” – mondta Mario Isola, a Pirelli motorsportért felelős vezetője.

„A csapatok előre meghatározott számú abroncsot kapnak a tesztre, így egy C1-es és C2-es, két C5-ös és három-három C3-as és C4-es szettet. Az egyik autót ugyebár egy fiatal pilóta fogja vezetni, a másikkal pedig tesztelhetnek a csapatok.”

Emellett az is kiderült, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra a Pirelli a három leglágyabb keverékkel, azaz a C3-C4-C5 trióval érkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: