DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Piastri: Bárcsak ne létezne a gumiszabály!

Az F1-es Las Vegas-i Nagydíj végéhez közeledve negyedikként is haladt a McLaren pilótája, de ki kellett állnia másik keverékért. Beszélt a Hamilton-koccanásról is.

Borzalmasan indult a McLaren számára a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíj hétvégéje, hiszen az időmérőn mindkét versenyző már a Q1-ben kiesett. A futamon aztán Lando Norris már az első körökben balesetet szenvedett, ami után kórházba is vitték elővigyázatosságból.

Oscar Piastri ugyanakkor váratlanul jó tempót mutatott, a biztonsági autós fázis miatti kavarodást kihasználva egy darabig harmadik-negyedik helyen is haladt. Végül azonban mivel addig csak a kemény abroncsot használta, a hajrában kénytelen volt kiállni még egyszer a bokszba, így végül csupán az egy pontot érő 10. helyen látta meg a kockás zászlót.

f1-piastri-mclaren-vegas-1



„Kellemes meglepetés volt az autó tempója” – ismerte el Piastri a RaceFans.net szakportál hasábjain. „Úgy vélem, az előző nap nem feltétlenül volt mérvadó a tempónkat illetően, de a mai nap pedig valószínűleg jobb volt, mint amire számítottunk. Szóval meg kell értenünk, mi jelentette a különbséget.”

„Sok csapatnál láthattuk, hogy nagyon másnak tűntek, mint előző nap” – mutatott rá az újonc pilóta. „A Williamsről például azt gondoltuk, hogy gyorsak lesznek, de nem voltak. Szóval pár dolgot át kell néznünk, de úgy érezzük, többet érdemeltünk egy tizedik helynél.”

Piastri szerint kár, hogy létezik a kétkeverékes gumiszabály, hiszen egyébként teljesíteni tudta volna a futam távját a második szett kemény abroncson, amelyet a Lewis Hamiltonnal történt ütközés után raktak fel az autójára.

f1-piastri-mclaren-vegas-2

„Úgy vélem, a biztonsági autó időzítése gyakorlatilag tökéletes volt azoknak, akik kint maradtak a közepes gumikon a rajt óta. Nézzük csak meg Ocont, neki ez tökéletesen alakult. Tényleg azt kívánom, bárcsak ne létezne a két keverékes gumiszabály, mert egyébként simán el tudtam volna menni a végéig a kemény abroncsokon. Szerintem megvolt a tempónk, hogy megtartsuk a negyedik helyet, szóval kár érte. De a tempónk így is kellemes meglepetés volt.”

 

Mi történt Hamiltonnal?

Fentebb említettük, hogy Piastrinak volt egy koccanása Hamilton még a verseny első szakaszában, amely során mindketten defektet kaptak (mivel sok volt még hátra a futamból, azért nem tehették fel a McLarenre a közepes keverékű gumit). A fiatal versenyző így idézte fel a balesetet, amely szerinte nem igazán befolyásolta az eredményüket:

„Kellemetlen volt. Egyikünk sem igazán kötelezte el magát a kanyarodás mellett, aztán pedig az utolsó pillanatban mindketten. Próbáltam kihátrálni a manőverből, de pont középen találkoztunk, úgyhogy defektet kaptam emiatt. De hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy annyira ártott a versenyünknek. Érdekes lett volna látni, működött-e volna az egy kiállás. De ezt mindig nehéz tudni. Lehet, hogy ugyanúgy visszazuhantunk volna, mint Gasly.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: