DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Verstappen: Már tegnap mondtam, hogy nem jó pálya…

Az első edzésnap után sem változott a véleménye az új Las Vegas-i pályáról az F1-es világbajnoknak. A gumiválasztást viszont trükkösnek tartja.

Problémáktól hemzsegett a Formula-1-es Las Vegas-i Nagydíj helyi idő szerint csütörtök éjjeli első edzésnapja, hiszen az első tréninget szűk tíz perc után félbe kellett szakítni az aknafedelekkel kapcsolatos probléma miatt. A gyakorlást már újra sem indították, majd több óra késéssel, helyi idő szerint hajnali 3-as (!) kezdéssel tartották meg a 90 perces második szabadedzést.

f1-verstappen-redbull-day1



Max Verstappen ez alatt 37 kört teljesített, ám a háromszoros világbajnok véleménye nem változott a szerdai nyilatkozata óta a pályáról – így felelt, amikor arról kérdezték, elnyerte-e a tetszését:

„Nem, nem, voltam már jobb pályákon az életemben. Már tegnap is elmondtam ezt, és nincs semmi új, amit felfedeztem volna vagy valami. De csak haladunk tovább” – fogalmazott a Red Bull versenyzője.

„Csúszós. Persze nem sokat mentünk az első edzésen, így kicsit több időbe telt, mire jobban felgumizódott az aszfalt. A végén némileg jobb volt. Sikerült a teljes programot teljesítünk, ami a legfontosabb volt ma, azt hiszem” – tette hozzá Verstappen.

f1-verstappen-redbull-vegas-day1

Trükkös lehet az F1-es gumiválasztás

Az FP2-t a hatodik legjobb idővel záró Verstappen szerint a hideg ellenére egy körön jónak tűnik a lágy abroncs, a hosszú etapokon viszont erősen kérdéses még, melyik keverék működhet a legjobban a szombat esti futamon:

„Úgy vélem, egy körön természetesen a lágy a jó. A hosszú etap már kissé nehezebb volt, úgy tűnt, a lágy gumival eléggé küszködtünk, szóval elég hamar a közepes gumira váltottunk. De úgy fest, a közepes keverék sem annyira egyértelmű választás a hosszabb kifutásokon.”

„Szóval van még néhány dolog, amit meg kell néznünk, hogy lássuk, tudunk-e javítani a gumikopásunkon a hosszú etapokon. Szerintem még mindig elég jól nézünk ki a többiekhez képest, de úgy érzem, talán még jobb munkát tudnánk végezni. Szóval szerintem nem egyértelmű, milyen abroncsot válasszunk a futamra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: