DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Változhat a felülvizsgálat és az óvás az F1-ben

Az FIA változtatni készül a felülvizsgálati kérelem folyamatán: így nem lehet majd két héttel egy F1-es verseny után megkérdőjelezni a végeredményt.

Az Autosport értesülései szerint a jelenlegi 14 napos időszakról négy napra, azaz 96 órára rövidül az az idősáv, amely alatt egy F1-es eseményt követően felülvizsgálatot lehet kérni, és emellett pénzdíjassá teszik a kérelem benyújtását. A változtatás tervét még azelőtt tárgyalták meg, hogy a Haas nemrégiben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a riválisok által az USA Nagydíjon elkövetett pályahatár-átlépések miatt, amit a múlt héten végül elutasítottak.

Ez az eset is rávilágított arra, hogy a felülvizsgálati kérelmek sokkal gyakoribbak, mint korábban, hiszen ez idén már a negyedik volt, melyek közül csak az Aston Martin dzsiddai kérelmének adtak helyt, a Ferrarit és a McLarenét viszont elutasították Ausztráliát és Ausztriát követően. Az FIA a módosítással azt szeretné elérni, hogy a csapatok jobban megfontolják, hogy éljenek-e ezzel a lehetőséggel.

monza-2023-start



Eredetileg a felülvizsgálati kérelem benyújtásának nem volt időkorlátja, így egy csapat elméletileg megtámadhatta egy hónapokkal korábbi verseny eredményét, ezt módosították később 14 napra, amely határidőt a Haas szinte teljes mértékben kihasználta.

A tervek szerint ez a határidő a verseny végétől számított 96 órára módosul, bár kivételes körülmények között a stewardok egy nappal, 120 órára is meghosszabbíthatják, s az óvás költségeinek megfelelő díjat – az F1 esetében ez jelenleg 6000€ – vezetnek be. Ezt csak akkor térítik vissza, ha a stewardok helyt adnak a felülvizsgálati jognak

hungary-start

Az óvási rendszer működésében szintén változások következhetnek be. A csapatok jelenleg először bejelentik óvási szándékukat, majd 96 órán belül eldönthetik, hogy hivatalos óvással folytatják-e az ügyet vagy sem.

Csakhogy ezzel a rendszerrel az a probléma, hogy az óvási szándék bejelentése felfüggesztheti az esetleges büntetést, így például a versenyző kaphat egy rajthelybüntetést, amelyet az óvási szándék bejelentése semmissé tehet, majd a csapat ezután visszaléphet az óvási eljárástól.

miami-2023-start

A tervezett módosítás szerint ha vissza is vonják a bejelentést, az érintett csapat büntetést kaphat, ha úgy ítélik meg, hogy az eljárás során előnyre tett szert. Emellett az óvási díjat is előre kell majd kifizetni a szándék bejelentésekor.

A változások már 2024-től életbe léphetnek nemcsak az F1, hanem az összes FIA-esemény esetében, ha a decemberi közgyűlés elfogadja azt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: