DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Massa bízik benne, hogy mellé áll a Ferrari

Bár eddig hallgat a brazil ügyében a Scuderia, az ex-F1-es pilóta hiszi és reméli, hogy volt csapata kiáll mellette, elvégre „közösen veszítették el a vb-címet”.

Továbbra is húzódik Felipe Massa ügye a 2008-as szezonnal és világbajnoksággal kapcsolatban. A brazil azok után kezdett jogi lépésekbe, hogy Bernie Ecclestone egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ő és Max Mosley, az FIA akkori elnöke már abban az évben tudott a Renault szingapúri csalásáról, amikor Nelson Piquet Jr. szándékosan csapta falnak az autóját, hogy ezzel Fernando Alonsót segítse taktikailag.

Massa a safety car alatt kapkodásban elrántotta a bokszban a Ferrari tankolócsövet, így biztosnak tűnő győzelmet bukott el Szingapúrban – év végén pedig egyetlen ponttal a világbajnoki címet is Lewis Hamiltonnal szemben. A visszavonult pilóta úgy érzi, a Renault manipulációja miatt nem nyert vb-t, ezért indított jogi eljárást. Ügyvédi csapatával levelet írtak az F1-nek és az FIA-nak, akik november 15-ig kaptak utolsó haladékot a válaszadásra, amelynek függvényében dől majd el, mit lépnek Massáék.

f1-massa-2008-1_1



Mostanáig Massa akkori istállója, a Ferrari nem kívánta kommentálni egykori versenyzőjük cselekedeteit. Massa ugyanakkor a RacingNews365.com szaklapnak nyilatkozva ismét kifejtette, hogy bízik benne, hogy a Scuderia támogatni fogja őt:

„Továbbra is arra számítok, hogy együtt leszünk ebben az ügyben és támogatni fognak, hiszen végső soron közösen buktuk el a bajnokságot. Imádom a Ferrarit, része a szívemnek, és egyértelműen nagy Ferrari-rajongó vagyok és az is maradok egész életemben mindazok után, ami a csapatnál és a szurkolókkal eltöltött időm alatt történt, amilyen lehetőséget kaptam és amilyen álmaim lehettek.”

„Úgyhogy egyértelműen arra számítok, hogy az én oldalamon fognak állni, hiszen együtt veszítettük el a bajnokságot a manipulációnak köszönhetően. Valahányszor halljuk Toto Wolffot beszélni 2021-ről, ő a legtámogatóbb ember ebben az ügyben, szóval nem tudom elhinni, hogy a Ferrari ne állna mellém ebben. Egyelőre csendesek, de igazán hiszem, hogy mellém fognak állni, és remélem, ez lesz a helyzet, mert ez a helyes annak fényében, ami velünk történt. Ami velem történt, az a Ferrarival is történt.”

f1-massa-2008-2_1

Sokan megállítják és támogatják

Massa arról is beszélt, hogy kifejezetten sokan biztosították már támogatásukról: „A reakciók nagyon-nagyon támogatók. Bárhova megyek, legyen az repülőtér, a szupermarket vagy étterem, megállítanak emberek, hogy elmondják, hogy az én oldalamon állnak és harcolnom kell, mert ami történt, az nem lehet része a sportnak, és én vagyok nekik a bajnok.”

„Lenyűgöző támogatást kapok az ország különböző embereitől, de nem is csak Brazíliából, hanem olykor az Egyesült Államokban vagy akár Európából is. Sok embernél a versenyzés világában láthatjuk néha, hogy félnek kifejezni a támogatásukat irányomba, de sokan támogatnak a motorsporton belül is, szóval nem vagyok egyedül.”

Az expilóta hozzátette: hazájáért is küzd. „Az országomért csinálom, hiszen Brazíliát megfosztották attól, hogy bajnoknak nyilvánítsák. Lenyűgöző lökést adott volna a motorsport ottani fejlődésének – jelenleg nincs is brazil az F1-ben. Máshogy alakulhatott volna, nézzük csak meg, mit tett Senna a többi brazilért. Nem hasonlítom magam Sennához, de tudjuk, mennyire fontos lett volna az a cím az országnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: