DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Az F1 2023-as pontversenyének állása Brazília után

Alonso újra negyedik, Sainzot Norris is megelőzte, Stroll is előrébb lépett, az AlphaTauri pedig támad: így áll most az F1 pontversenye.

Csak egy-két helyen változott a tabella állása Brazília után, de a negyedik-ötödik-hatodik helyen például továbbra is egészen elképesztő csata dúl Fernando Alonso, Lando Norris és Carlos Sainz között.

Alonso remek hétvégéje azt jelenti, hogy az Aston pilótája visszavette a negyedik pozíciót és három ponttal megelőzi az utóbbi hónapokban második legtöbb pontot szerző Lando Norrist, akinek az aktuális formája alapján minden esélye megvan arra, hogy év végi negyedikként zárjon azok után, hogy a szezon első harmadában a pontszerzés is ajándéknak tűnt. Az eddigi negyedik Sainzot mindkét riválisa átlépte vasárnap, de neki is van még sansza bármelyik pozícióra.

GP2313_144355AM1T9968_resize



Charles Leclerc, George Russell és Oscar Piastri sem szerzett pontot, Lance Stroll viszont visszavette a tizedik helyet Pierre Gaslytól, aki ennek ellenére tovább növelte az előnyét csapattársával, Esteban Oconnal szemben.

Ami pedig a konstruktőri tabellát illeti, a nagy formában lévő AlphaTauri hét pontra megközelítette a Williamst: az a meccs sincs még lefutva.

Az F1 pontversenyének állása két futammal a 2023-as szezon vége előtt:

VERSENYZŐK   CSAPATOK
1. Max Verstappen Red Bull-Honda RBPT 524   1. Red Bull-Honda RBPT 782
2. Sergio Perez Red Bull-Honda RBPT  258   2. Mercedes 382
3. Lewis Hamilton Mercedes 226   3. Ferrari 362
4. Fernando Alonso Aston Martin-Mercedes 198   4. McLaren-Mercedes 282
5. Lando Norris McLaren-Mercedes 195   5. Aston Martin-Mercedes 261
6. Carlos Sainz Ferrari 192   6. Alpine-Renault 108
7. Charles Leclerc Ferrari 170   7. Williams-Mercedes 28
8. George Russell Mercedes 156   8. AlphaTauri-Honda RBPT 21
9. Oscar Piastri McLaren-Mercedes 87   9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 62   10. Haas-Ferrari 12
11. Pierre Gasly Alpine-Renault 62        
12. Esteban Ocon Alpine-Renault 46        
13. Alexander Albon Williams-Mercedes 27        
14. Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda RBPT 13        
15. Valtteri Bottas Alfa Romeo-Ferrari 10        
16. Nico Hülkenberg Haas-Ferrari 9        
17. Daniel Ricciardo AlphaTauri-Honda RBPT 6        
18. Guanyu Zhou Alfa Romeo-Ferrari 6        
19. Kevin Magnussen Haas-Ferrari  3        
20. Liam Lawson AlphaTauri-Honda RBPT 2        
21. Logan Sargeant Williams-Mercedes 1        
22. Nyck de Vries AlphaTauri-Honda RBPT  0        

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: