DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Az Aston Martin állítja: nincsenek elveszve

Az F1-es USA és Mexikóvárosi Nagydíjon is a bokszból indult legalább az egyik pilótájuk, de Mike Krack leszögezte: ez a jó mérnöki hozzáállás.

A 2023-as Formula-1-es idényt még meglepetéscsapatként és sokszor második erőként kezdő Aston Martin az évad második felére teljesen visszaesett: saját bevallásuk szerint a fejlesztéseik nem működtek olyan hatásfokkal, mint a riválisoknál.

f1-aston-mexiko-1



Ez elmondható a jelek szerint a legutóbbi, USA Nagydíjon bevetett csomagról is, hiszen Austin a sprintformátum miatti limitált edzésidő és gyenge kvalifikációs szereplés után úgy határozott az Aston Martin, hogy mindkét pilótát kikéri a parc fermé alól, sőt Fernando Alonsót a Texas előtti konfigurációra rakták vissza. Ez aztán részben a Mexikóvárosi Nagydíjon is megismétlődött, ahol Lance Stroll beállításait módosították, ezért ismét kénytelen volt a bokszutcából rajtolni, ahogy tették egy héttel korábban mindketten.

Mike Krack, az Aston Martin F1-es csapatvezetője azonban mindezek ellenére is úgy véli, hogy a konstruktőri vb-tabellán már az ötödik pozícióba visszacsúszó gárda nincs elveszve:

„Amikor elveszett vagy, akkor csak dobsz egyet a kockával, és olyan dolgokat próbálsz ki, amelyek nem észszerűek. De nem ez volt a helyzet. Eléggé koncentrált mérnöki beszélgetések folytattunk, mérlegeltük egymással szemben az opciókat. És bár nem a bokszutcából startolva szeretnénk versenyezni, rendkívül fontos, hogy megértsük, mit találtunk az adatokban, és olykor emiatt ilyen pragmatikus döntéseket kell hoznunk. Nem egyszerű, de szerintem ez a helyes út az előrelépéshez.”

f1-aston-mexiko-2

„Az autók összetettek, és folyamatosan javítani szeretnél rajtuk. Az austini futamon szerintem elégedettek lehettünk azzal, ahogy mentek a dolgok. Minden úgy is működött, ahogy arra számítottunk. Aztán megérkeztünk ide, és nem voltunk ott, ahol azt vártuk vagy az autó nem azt csinálja, amire számítottunk. És ennek meg kell értenünk az okát, mivel lesznek más pályák alacsony tempójú részekkel vagy hasonló karakterjegyekkel.”

„Úgyhogy fontos megértenünk, mit csinálunk, és a legjobb megoldás ilyenkor, ha visszaváltunk és összehasonlítjuk valamivel, amit ismerünk. Úgy vélem, mérnöki szempontból mindig ez a legjobb megközelítés” – vélekedett Krack. Hozzátette: a mérnökök is abszolút nyitottak erre, ilyen szempontból igazán remek a csapatuk.

De vajon mit szól a romló eredményekhez az Aston Martin F1-es csapatába és főleg annak infrastruktúrájába óriási pénzeket fektető tulajdonos, Lawrence Stroll? „Lawrence nem boldog, de mi sem vagyunk azok. Ha egy ilyen nagyszerű szezonstart után elveszíted a versenyképességedet, akkor senki sem boldog. De nincs szükségünk rá, hogy ezt mondja nekünk. Erős csapat vagyunk, és együttműködően és nyitottan kell dolgoznunk azon, hogy kijöjjünk ebből” – jelentette ki Krack.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: