DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Miért tartott ilyen sokáig Hamilton hosszabbítása?

Üzleti és jogi kérdések miatt is húzódott a hétszeres F1-es bajnok új szerződése, viszont nem volt szó a Ferrarihoz igazolásról – utódja házon belülről érkezhet.

Hosszú időn át húzódott Lewis Hamilton és a Mercedes szerződéshosszabbítása, s a késlekedés sokakat arra késztetett, hogy elgondolkozzanak, mi is áll a háttérben: a legerősebben az a feltételezés tartotta magát, hogy a hétszeres F1-es világbajnok esetleg a Ferrari színeiben folytathatja karrierjét. A Gazzettának nyilatkozva Toto Wolff csapatfőnök ezt a Ferrari-szálat is felidézte:

hamilton-happy



„Mindig is teljesen transzparensen álltunk egymáshoz” – nyilatkozta az osztrák sportvezető. „Valamikor elmondta nekem, hogy találkozott egy vacsorán John Elkann-nal, de tudnom kell, hogy nem megyek sehova. Amikor a sajtó erről a lehetséges váltásról írt, azt mondta, hogy Toto, nem tárgyalok velük, nem értem, honnan jönnek ezek a történetek.

Sportszakmai kérdések tehát nem merültek fel a hosszabbítást illetően, s Wolff arról is beszélt, hogy mi állt a „késés” hátterében: „Hat hónapig tartott, mire Lewis aláírta a szerződést, de ennek marketinges és jogi okai voltak. Soha nem kételkedtem egy szemernyit sem. A tárgyalások során beszélgettünk a különböző tevékenységekről, a szerepéről a Tommy Hilfigernél, a jövőjéről az üzleti életben.”

wolff-hamilton-2022

„De most elsősorban még a versenyzésre kell koncentrálnia, és ezt ő is pontosan tudja” – folytatta Wolff. „A jövővel kapcsolatban pedig nyitottak vagyunk, kétségkívül nagy lehetőség a Mercedes számára, hogy kapcsolatban maradjon minden idők legjobb versenyzőjével. Ennek az utazásnak szerintem akkor is folytatódnia kell, ha már abbahagyja a versenyzést.”

Már náluk van a lehetséges utód

Amikor arról kérdezték, nézelődött-e a pilótapiacon, Wolff így felelt: „Az egyik alapelvem, hogy ha boldog a házasságom, akkor nem flörtölök, mert az csak káoszt teremt. Erős párosunk van, hiszünk bennük, akkor is pozitív volt a hangulat, amikor az autónk szörnyű volt. Ezért nem is beszéltünk senkivel, persze kétségkívül vannak gyors és izgalmas versenyzők.”

torger-wolff

„De mi magunkra koncentrálunk, valamint a jövő embereire, például Andrea Kimi Antonellire, aki nagyon tehetséges, és már fektettünk is bele” – mondta Wolff a 2019 óta a Mercedes kötelékébe tartozó versenyzőről, aki jövőre akár már a Formula–2-be is felléphet. Arra viszont figyelni akar a Mercedes, hogy ne siettessenek semmit:

„Az F4-ben mindent megnyert, most vezeti a Formula Regionalt, megmutatta az erősségét, fantasztikus nézni őt. De nem akarunk túl nagy nyomást helyezni rá. Először fejezzük be a 2023-as munkát, aztán meglátjuk, hogyan tovább jövőre, erről egyeztetünk a családjával is, akik nagyon kiegyensúlyozottak.”

antonelli

„Andrea még csak 17 éves” – tette hozzá Wolff. „Nem akarjuk, hogy kiégjen, engednünk kell, hogy felnőjön. Mindent nyugodtan kell csinálni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: