DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Sokkal rosszabb, mint vártuk” – Verstappen a Red Bullról

Max Verstappen szerint rengeteg dolgot kell megoldaniuk szombatig, mert az autó egyensúlya jelenleg borzasztó. Nem erre számítottak.

Váratlanul gyenge pénteket zárt a Red Bull Szingapúrban: a második szabadedzésen Sergio Perez a hetedik, Max Verstappen pedig a nyolcadik időt autózta, nagyjából hét tizedmásodpercet kaptak a napot uraló Ferraritól.

Ugyan az első gyakorláson Verstappen még csak bő egy tizedre volt az első helytől, a lágy gumikon nem működött az RB19, és a világbajnok többször is panaszkodott a rádióban az egyensúlyra, főleg az autó hátuljára – a lassú kanyarokban többször is idegesen mozgott a Red Bull.

f1-redbull-verstappen-singapore



Verstappen végül egy kormányhiba miatt megszakította az utolsó lágygumis körét, de összességében nem is csak az időeredményekkel, hanem az autó viselkedésével volt elégedetlen.

„Ez a mai nap váratlan volt, nagyon sokat szenvedtem az autó egyensúlyával. Elég sok dolgot kipróbáltunk a második szabadedzésen, néhány működött közülük, néhány viszont nem, és összességében soha nem tudtuk jól összerakni az autót. Elég sok mindent kell megoldanunk” – értékelt röviden a harmadik vb-címe felé tartó pilóta péntek este.

A Ferrarik tempóján viszont nem lepődött meg, és szerinte nem is az a lényeges: jelenleg a saját autójukra kell koncentrálni, mert bőven van mit kitalálni és kiegyenesíteni.

„A Ferrari nagyon gyors, de mi egyszerűen csak sokkal rosszabbak vagyunk, mint vártuk.” 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: