DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Perez utalt a lehetséges távozására

Elmondása szerint nem látott még Verstappenhez fogható versenyzőt, és nagyon nehéz a csapattársának lenni – Perez az elmúlt időszak gondjairól nyilatkozott.

Az elmúlt hetekben a Red Bull háza tájáról ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot azt illetően, hogy Sergio Perez maradása garantált-e a csapatnál 2024-ben: Christian Horner többször hitet tett amellett, hogy a nyár eleji gyengélkedés és az istállón belüli feszültségek ellenére nem kérdéses, hogy a mexikói kitöltheti a jövő év végén lejáró szerződését, Helmut Marko viszont némi fenyegetéssel a hangjában azt mondta, hogy „az F1-ben bármi megtörténhet”…

A spanyol DAZN-nek nyilatkozva Perez egy apró megjegyzéssel utalt annak lehetőségére, hogy mi van, ha év végén távoznia kell a csapattól: „Ebben a sportágban minden évben új dolgokat tanulsz meg, ezért is szeretem annyira, és szerintem a legfontosabb, hogy tanulj a hibáidból. Egy ilyen év után fontos lenne, hogy olyan környezetben teljesítsem a következő versenyeket, ahol úgy érzem, hogy hozzá tudok tenni a dolgokhoz. Ha pedig 2024-re nem lesz meg a helyen, akkor más lehetőségek után kell néznünk” – mondta a mexikói, akinek persze az első számú célja a Red Bullnál maradás, és szeretne a folytatásról is tárgyalni majd:

perez-horner_1



„Arra fókuszálok, hogy itt maradjak, még több versenyt nyerjek, és bajnokságokat nyerjek a Red Bull-lal. Van szerződésem a következő évre, és valamikor jövőre leülünk majd egyeztetni” – fejezte ki reményeit Perez, aki úgy érzi, a legnehezebb időszakot már maga mögött hagyta: „Mostanra sokkal komfortosabban érzem magam az autóban, és szerintem jól fogjuk zárni az évet.”

Sosem látott Verstappenhez fogható pilótát

Természetesen nem könnyíti meg Perez helyzetét, hogy a számszakilag minden idők legdominánsabb szezonját futó Max Verstappen csapattársaként kell helytállnia. És ezt ő is pontosan tudja: „Szerintem Verstappen jelenleg nagyon-nagyon erős szinten teljesít. Szenzációs összhangban van az autóval, én viszont nem. Minden hétvégén nehéz ezt elérnem, de határozottan sikerült közelednem, és remélem, hogy a következő versenyeken az ő szintjén tudok majd lenni.”

„Vannak nehéz pillanatok, mert nem könnyű ebben a környezetben ezzel a nyomással teljesíteni. Max Verstappen csapattársának lenni nem könnyű, de fontos, hogy kiélvezzem ezt az utazást, a pillanatokat, kihozzam magamból a legjobbat, és jelenleg ezt is teszem” – mondta a mexikói, majd folytatta csapattársa méltatását: „Olyan szinten vezet, amit én nem láttam, mióta az F1-benn vagyok. Nem hibázik, mindig a határon van. A fő különbség köztünk, hogy folyamatosan képes volt fenntartani ugyanazt a szintet, amit én nem, az autó fejlődése megnehezítette a dolgomat.”

perez-australia

„A fejlesztések érkezésével ugyanis jöttek a problémák, mivel sokat kellett gondolkoznom, márpedig ha háromszázas tempónál el kell gondolkoznod, hogyan vegyél be egy kanyart, az sokkal nehezebb, mint amikor automatikusan megy minden. Ezért is szenvedtem sokat az elmúlt versenyeken” – fejtette ki a bajnokság második helyén álló versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: