DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Stroll és Lawson is beszélt Ricciardóval

Lance Stroll szerint Ricciardo a legjobb kezekben van, Liam Lawson pedig tudja, hogy az F1-ben csak egy esélyt kap, és az most jött el.

Ugyanahhoz a spanyol specialistához, Dr. Xavier Mirhez látogatott el zandvoorti balesete után Daniel Ricciardo is, aki Lance Strollt kezelte még a szezon elején – a kanadai akkor rekordgyorsasággal tért vissza és ült be az autóba, ebben bízik az ausztrál is.

Stroll elárulta, hogy az eset után beszélt is Ricciardóval:

f1-stroll_1



„Igen, volt egy rövid beszélgetésünk, szegény srác… Ez nem mókás, voltam a helyében, ez most fejben dől el, egy mentális játszma. Sajnos annyi időbe telik, amennyi szükséges, de a legjobbakat kívánom neki és jó kezekben van, a megfelelő ember foglalkozik vele” – mondta csütörtökön Monzában Stroll.

Azt viszont nem tudja megjósolni, hogy mennyit kell kihagynia kollégájának: „Ebben nem vagyok egészen biztos, sok múlik azon, hogy pontosan milyen a törés, milyen típusú törésről van szó, de amit lehet, azt Dr. Mir meg fogja tenni.”

 

Lawson tudja, hogy egy esélye van

Ricciardo helyét Liam Lawson vette át az AlphaTauriban és az is kiderült már, hogy amíg az ausztrál harcképtelen, addig az új-zélandi versenyezhet helyette. Mint mondta, nyilván nem így akart F1-es lehetőséghez jutni, de ilyen esély csak egyszer adódik, úgyhogy élni akar vele.

„A bejelentések után beszéltem Daniellel és rendkívül támogatóan viselkedett, felajánlott bármilyen segítséget, amire csak szükségem van, hihetetlen srác. Nyilván nem így akartam bekerülni az F1-re, ilyen sosem akarunk látni, főleg nem Daniellel, de tudom, hogy ebben a sportágban csak egy esélyt kapunk és az enyém most jött el” – mondta Lawson.

„Tisztában vagyok a lehetőség fontosságával, de nem úgy tekintek rá, hogy ezen múlik a jövő évem. Most erre a hétvégére koncentrálok, tudok, hogy milyen fontos, de jelenleg csak ennyire gondolkodok előre.”

f1-lawson

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: