DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Magát is hibáztatja az Aston Stroll hátrányáért

Mike Krack szerint csak a pontok terén van nagy különbség két versenyzőjük között, s ez sokszor a csapat munkáján múlt. Nem aggódnak a kanadai F1-es jövője miatt.

Az elmúlt hetek legbizarrabb pilótapiaci pletykája volt, miszerint Lance Stroll megelégelhette a Formula-1-ben való versenyzést és profi teniszezőnek állhat. A kanadai versenyző maga jót nevetett a híreszteléseken, most pedig az Aston Martin csapatvezetője, Mike Krack jelentette ki a Formula.hu jelenlétében Monzában, hogy Stroll egészen biztosan náluk fog versenyezni 2024-ben:

„Monzában vagyunk, zajlik a versenyzői ’silly season’ és pillanatnyilag kissé unalmas. Nem gondolom, hogy jelenleg bármi ilyen vitánk lenne ennek kapcsán. Rendben leszünk jövőre a mostani két pilótánkkal” – fogalmazott Krack, miközben keringenek olyan híresztelések azért, hogy 2025-re viszont egy másik élpilótát szeretne az Aston igazolni Fernando Alonso mellé.

f1-stroll-aston-1



Mindenesetre Kracknek nincs kétsége Stroll elkötelezettségével kapcsolatban: „Úgy vélem, az elmúlt hetekben egy igen keményen dolgozó versenyzőt láthattunk, aki próbálta a legkisebb részleteket is kielemezni, hogy hol fejlődhetne. Sokat vezetett a szimulátorban, szóval szerintem semmi sem mutat ebbe az irányba.”

 

Az Aston a hibás Stroll hátrányáért?

Miközben Alonso már hét dobogót szerzett 2023-ban az AMR23-assal és továbbra is őrzi harmadik helyét az egyéni pontversenyben, Stroll mindössze a kilencedik pozíciót foglalja el a tabellán, vb-egységek terén is kevesebb mint 30 százalékát szerezte a spanyol mennyiségének. Krack úgy látja, a nagy különbség oka nem a kanadai, sokkal inkább a csapat produkciójában keresendő:

„Nincs feltűnő különbség a teljesítményben, csupán a pontok tekintetében, és fontos, hogy különbséget tegyünk a kettő között. Csapatként mindkét versenyzőnk szempontjából elemezzük a szezont, és úgy vélem, nekünk csapatként kell sokkal-sokkal jobb munkát végeznünk a garázs azon az oldalán például stratégiai részről, de voltak megbízhatósági gondjaink is, amelyek mindig azt az autót sújtották” – mutatott rá az Aston-főnök, aki példaként hozta a zandvoorti hétvégét is, amely szerinte szintén a csapat miatt siklott félre Strollnál.

Krack azt is hozzátette, hogy bár bizonyos körülmények között lehet nagyobb a differencia a két pilóta között, szerinte alapvetően három tizedmásodpercen belül van egymáshoz képest Alonso és Stroll, és azt sem gondolja, hogy lenne egy olyan karakterjegye az AMR23-asnak, amely miatt az jobban passzol a kétszeres F1-es világbajnokhoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: