DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Tudják a Ferrarinál, hol ment félre az idei autó

Tisztában van vele a Ferrari, hol rontották el az idei autójukat, a probléma megoldása után pedig már a jövőévi versenygép megtervezésére fókuszálnak.

Csalódásra ad okot a Ferrari idei szezonja: a maranellóiak mindössze a negyedik helyen állnak a konstruktőrök bajnokságában, az olaszok teljesítménye pedig igencsak hullámzó volt az idény első felében. A Holland Nagydíj sajtótájékoztatóján Enrico Cardile, a csapat karosszériáért felelős részlegének vezetője elmondta, világos számukra a probléma mibenléte, és már a 2024-es versenygépre koncentrálnak.

„Kristálytisztán látszik, hogy hol csúsztunk félre az autóval. Úgy gondoljuk, hogy a legfőbb gyengeségünk az autó aerodinamikai karakterisztikáiban keresendő, az első szabadedzés óta pedig minden erőnkkel ezen hibák kijavításán dolgozunk. Szerencsések vagyunk, mivel a versenyzők visszajelzései összhangban vannak a szimulátorban és a pályán gyűjtött adatokkal. Látjuk, mivel van dolgunk, és folyamatban is van az autó fejlesztése ezen a téren, de ezen fejlesztések tempója egyértelműen nem kielégítő, hiszen még mindig elég messze vagyunk a Red Bulltól.”



„Nagyon sok energiát fektettünk az idei autóba, hogy jobban megértsük, honnan erednek a gyengeségek, és hogy jobb munkát tudjunk végezni. A nyári szünet óta folyamatosan fejlesztünk a szélcsatorna segítségével, a következő futamokon jönni is fognak az új csomagok, de összességében már a következő évi autóra fókuszálunk” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében a szakember.

A Ferrari tehát megértette a problémák okát, amelyekkel idei versenygépük küzd, a megoldásuk után pedig már a jövőbe tekintenek az olaszok.

„A jövő évi autó teljesen más lesz, hiszen idén rájöttünk, hogy némely döntések az autó tervezését illetően nem voltak helyesek, és ezek visszavetették a fejlesztések ütemét is. Az idei autóval ellentétben a 2024-es nem lesz az előző évi továbbfejlesztett verziója. Egy teljesen új autó lesz, másféle dizájnú karosszériával, valamint az autó hátsó részén is változtatunk úgy, hogy megfelelően tudjuk azt fejleszteni a kitűzött céljaink elérésének érdekében” – magyarázta Cardile.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: