DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A McLarenről vesz példát az Alfa Romeo is: Két fejlesztés készül a háttérben

Már nem elég kis újításokkal egy-egy tizedet javulni, fejlesztésenként két-három tizedmásodperces ugrásra van szükség az F1-es középmezőnyben Alunni Bravi szerint.

Új mércét állított fel hatalmas szezon közbeni teljesítményugrásával a McLaren: a wokingi csapat bebizonyította, lehetséges a középmezőnyből a Red Bull mögötti üldözőcsoport elejére kerülni az éves fejlesztési tervnek köszönhetően. A McLaren gyorsulásával számos rivális csapat példálózott – például az Alpine-nál Esteban Ocon –, a legújabb köztük az Alfa Romeo.

„Fontos, amit láthattunk, hogy nagy fejlesztésekre van szükség, nem elég egyetlen tizedet javulni” – mondta a Speedcafe.com-nak Alessandro Alunni Bravi csapatképviselő. „Azokon a területeken, ahol nyerni lehet, jelentős lépést képező fejlesztéseket kell előállítani. Nem az apró, marginális javulásokra van szükség, ahányszor fejlesztés történik, két-három tizedet kell fejlődnünk.”

A konstruktőrök között csupán kilencedik helyen álló Alfa Romeo célja persze nem szükségszerűen az, hogy a McLaren, Mercedes, Ferrari és Aston Martin társaságához csatlakozzon: Alunni Bravi arról beszélt, hogy aki az új mérce miatt nem képes meredeken fejlődni, menthetetlenül a többiek mögé kerül. Ennek megfelelően Hinwilben komolyan fejlesztenek a szezon második felében is, két csomagon dolgoznak a mérnökök.



„Megvan a tervünk a szezonra. Nagy fejlesztést várunk Monza környékén, azután lesz még egy fontos csomagunk Suzuka körül” – mondta a csapatvezető. Nemrég Valtteri Bottas is kimondta, az Alfa Romeo eddigi fejlesztései nem működtek túl jól, ennélfogva nagy szükség van arra, hogy az olasz és japán csomag hozza a két-három tizedmásodperces szintet.

Nem összehasonlítható az idei a tavalyi szezonnal

„Ezt az évet nem viszonyíthatjuk az előzőhöz. Akkor megszereztük a hatodik helyezést, amely egy évtized legjobb eredménye volt a csapat számára. A szezon második felében azonban visszalépés történt és ez volt a kiindulási pont idén” – beszélt az erős végeredménnyel záruló, de kétarcú 2022-es évadról Alunni Bravi. Sokat elmond a viszonyok változásáról, hogy akkor az Alfa Romeo fő konstruktőri ellenfele az Aston Martin volt, amely csapatot a svájciak pontegyenlőségben, de meg is előztek a tabellán. 2023-ban egészen máshogy néz ki az összevetés a két gárda közt.

„A mostani harc azonban nagyon szoros: az Aston Martin is nagy lépést tett meg, most pedig a konstruktőri top hármas eredményért küzdenek. Számíthatunk arra, hogy a verseny szezonról szezonra nagyobb lesz. A Formula-1-ben minden évben emelkedik a nívó technológia, befektetett források terén. Ez egy szakadatlan küzdelem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: