DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 22. hétfő
F1

McLaren-féle nagy ugrásban bízik Ocon

Az Alpine egyik versenyzőjét sem lelkesíti igazán a bajnokságban (és az erősorrendben) elfoglalt 6. hely – Ocon a nagy ugrásra vár, míg Gasly szavait csalódottság hatja át.

Az Alpine a 2022-es Formula–1-es konstruktőri bajnokságot a negyedik helyen zárta, de előbb az Aston Martin ugrotta át őket az erősorrendben, majd a McLaren nyári felemelkedése után úgy tűnik, hogy be kell érnie a hatodik hellyel az elmúlt hetekben vezetőségcserén átesett franciáknak. Logikus lépés lenne az erőforrásokat 2024-re fordítani, de a csapatnál már jó néhány évet lehúzó Esteban Ocon nincs meggyőzve arról, hogy ez lenne a legjobb döntés.

ocon-spa



„Most könnyű ezt mondani, persze” – olvasható az F1 hivatalos honlapján. „Csakhogy nagyon keményen dolgozunk. Persze nem a legjobb versenyek vannak mögöttünk, de amikor jó fejlesztéseket hoztunk, a legjobb öt körül harcoltunk. Volt néhány időmérőnk, amikor bőven a legjobb tízben voltunk, Monacóban pedig dobogóra állhattam. A barcelonai kvalifikáción a legjobb ötbe kerültünk, Kanadában hatodik lettem, szóval csak mostanában nem jöttek össze a dolgaink” – mondta Ocon, majd így folytatta:

„Más csapatok jobban fejlődtek, mint mi, de ez csak azt mutatja, hogy mennyire szoros a mezőny, és hogy mennyit változtathat egy-egy fejlesztés. Láthattuk a McLarennél, mi történhet, és persze nem mondom, hogy velünk is ez lesz, de megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból” – mondta Ocon még Belgiumban, míg csapattársa, Oierre Gasly jóval kevésbé volt pozitív: „Bár nagyon nem örülünk ennek, a hatodik helyre estünk vissza a csapatok bajnokságában, s azért küzdünk, hogy ez változzon. De szerintem ebben a pillanatban ez tükrözi a teljesítményünket.”

alpine-pit

„Mindannyian csalódottak vagyunk a teljesítmény miatt, senki nem élvezi, de mindannyian nagyon keményen dolgozunk, próbáljuk a fejlesztésekkel kihozni a maximumot a csomagból. Bízom benne, hogy együtt, csapatként sikerült a magunk javára fordítani a dolgokat a szezon második felében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: