DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„Charles mostanra elfogadta a helyzetet” – Vasseur az impulzív Leclerc-ről

A Ferrari-főnök szerint Leclerc túlhajtotta az autót a szezon elején, Sainz viszont végig konzisztens volt. A monacói F1-es eközben arról beszélt, nincs csapattársi feszültség.

Az egyéni bajnokság első harmadában Charles Leclerc az egyetlen versenyző, aki három nagydíjhétvégét is nulla ponttal zárt – főképp a szezon első hét versenyén sűrűsödtek össze a monacói hibái. Frederic Vasseur szerint a tavalyi ezüstérmes egyszerűen túlvállalta magát, nem fogadta el, hogy az egy évvel korábban még bajnokesélyes Ferrariból nem lehet többet kihozni.

„Charles nem számított ilyen szezonra, az év elején jobban nyomta, mint kellett volna. Úgy néz ki, mostanra már jobban elfogadta a helyzetet. Carlos viszont nagyon konzisztens, ebből kifolyólag jó referencia számunkra. Ha megnézzük az időmérőket, akkor Carlos gyakrabban volt előrébb nála, mint a múltban” – beszélt a két versenyző eltérő formájáról a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban Vasseur.



Stabilabb pontszerző helyei révén Sainz egészen a Belga Nagydíjig Leclerc előtt állt az egyéni világbajnokságban – csak a nyári szünet előtt történt helycsere, holott a monacói már harmadik dobogóját szerezte Belgiumban, míg a spanyol vasárnap egyszer sem végzett az első háromban.

„Leclerc impulzív karakter, ha valami nem alakul jól, akkor nem fogja vissza magát. De saját maga és a csapat érdekében néha jobb lenyugodni, mielőtt megszólal” – beszélt arról, hogy Leclerc nem csupán a pályán, hanem a nyilvánosság előtt is hajlamos meggondolatlan lenni. „A pillanat hevében nem mindig áll rendelkezésedre minden információ, hogy döntő ítéletet alkothass. Egy bekapcsolt mikrofon előtt jobb egy kicsit gondolkodni.”

Leclerc: Nincs feszültség Sainzcal

A nagydíjak során többször hallottunk ingerült rádiókommunikációt, amely egyik versenyzőről a másikra irányult – szélárnyék, kvalifikációs pályapozíció és helycsere miatt is méltatlankodott Leclerc és Sainz. A monacói szerint azonban a kettőjük közti feszültséget csak a közvélemény képzeli a helyzetbe.

„Elég aktív vagyok a közösségi médiában, így látom, mi a téma. Ezt kiragadják a kontextusból. Carlosszal remek a kapcsolatunk, tudjuk, hogyan dolgozzunk együtt az autón kívül, és remekül kijövünk, mert sok a közös érdeklődés. Ugyanakkor nagy a versengés köztünk, de a Formula-1-ről beszélünk, én épp a versengés miatt szeretem ezt a sportot” – idézi az Autosport Leclerc-t.

„A rádióban néha elhangzanak dolgok egyes szituációk kapcsán. De ennek oka egyszerűen az, hogy versengő típusuk vagyunk, mindketten az abszolút legjobb eredményt akarjuk. Ahhoz is köze lehet, hogy egy Ferrari-versenyzőt nagyobb figyelem övez, mint másokat. De ez is rendben van. Végső soron a csapaton belül tudjuk, hogy jó a kapcsolatunk, és ugyanazokért a célokért dolgozunk” – hangzik Leclerc álláspontja a csapattársi kapcsolatról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: