DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Mi a helyzet Hamilton szerződésével?

Toto Wolff szerint részletekről van szó, melyeket tisztázni kell, de semmi komolyra nem kell gondolni. Hamilton nem is vesz részt a konkrét egyeztetéseken.

Hónapok óta nem kerül pont Lewis Hamilton szerződéshosszabbítására, a hétszeres világbajnok és a Mercedes már a tavasz vége felé is arról beszélt, hogy nagyjából megvan a megegyezés, bármikor jöhet a bejelentés.

Erre azóta sem került sor, és egy ideje egyik fél sem nagyon forszírozza a témát, a Hungaroringen például Lewis Hamilton mosolyogva vissza is utasította az ezzel kapcsolatos kérdést. Ezzel együtt ő és Toto Wolff csapatvezető is hangsúlyozza, amikor muszáj válaszolni, hogy csak apróságok vannak hátra.

ATP_F1_0215_20230701_AUSTRIA_Stiefel_resize



„Nem beszélünk olyasmiről, hogy mondjuk nagykövet legyen a visszavonulása óta, ezek nem részei az egyeztetéseknek” – reagált egy konkrét kérdésre Wolff Spában.

„Szerintem még több éve van ebben a csapatban pilótaként, emiatt csak a szerződés bizonyos részleteinek tisztázásáról van szó. Tudom, hogy ez így kívülről bizonytalannak tűnik, és még mindig nincs lezárva, de egyszerűen olyan triviális kérdésekről van szó, amelyeket egy szerződésnél le kell tisztázni. Nem mondok dátumot, mert ügyvédek egyeztetnek ügyvédekkel” – tette hozzá.

Hamilton annyit mondott, hogy a részletekről nem ő beszél a Mercedesszel, van egy csapat, ami ezt intézi, ő nem is vesz részt ezekben az egyeztetésekben.

Ezek alapján arra számíthatunk, hogy hamarosan tényleg jön a bejelentés, de mivel már jó két hónapja húzódik mindez, a szkeptikus hozzáállás sem véletlen: nagyon fontos részletek lehetnek, ha ennyi idő alatt sem sikerült őket véglegesíteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: