DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 25. kedd
F1

Hakkinen: Verstappen dominanciája sem tart örökké

A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen szerint ahogy az összes egyeduralom, úgy a Verstappen-korszak is egyszer véget fog érni: a többi pilótának és szurkolóiknak csak türelmesnek kell lenniük.

Tizenkét futamból tíz győzelem, ebből nyolc zsinórban: a 2023-as szezon első felében nem volt állandó kihívója Max Verstappennek.

Sebastian Vettel rekordot jelentő, kilenc egymást követő első helyezéséhez közeledve a világbajnok megállíthatatlannak tűnik: Mika Hakkinen szerint azonban a történelem csak ismétli önmagát, és előbb-utóbb lesz olyan, aki harcra tud kelni az energiaitalosokkal.

„Amikor a Formula-1-ben versenyeztem és az 1998-as szezont uraltuk a csapattársammal, David Coultharddal, fantasztikusnak éreztem azt az évet” – fogalmazott a RacingNews365 oldalának a finn.

„Nem volt unalmas és azt hiszem, Max is így érez jelenleg. Nem gondolja úgy, hogy unalmasak lennének a versenyek. Minden alkalommal képes a saját határain és teljesítményén javítani, ami remek. Azonban természetes, hogy azok, akiknek nem Max a kedvencük, unják a futamokat – akik pedig a szurkolói, nekik ez a legjobb dolog, ami történhet.”



 

Erről szól a motorsport

Ahogyan a nyolc éven át konstruktori bajnok Mercedes uralmát is képes volt megtörni a Red Bull, úgy Hakkinen szerint az osztrák alakulat sem marad örökké a bajnoki tabella élén – azonban a sikerük megérdemelt:

„Jelenleg Max és a Red Bull a nyertesek – ez a motorsport. Örökké fog tartani? Nem, hiszen a történelem mindig megismétli önmagát. Lesznek változások, viszont azt, hogy mikor, nem tudom. Az azonban biztos, hogy a munka, amit belefektetnek és a siker, amit kapnak cserébe, abszolút megilleti őket. Hagyjuk, hogy kiélvezzék!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: