DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Így állnak a csapaton belüli küzdelmek a 2023-as F1-es szezonban

Max Verstappen, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, vagy éppen Alex Albon fölényéhez sem férhet kétség, de hogyan áll a Ferrari, a McLaren vagy az Alpine?

Összegyűjtöttük, hogy hogyan állnak egymáshoz képest a főbb statisztikai mutatókban az F1-es csapatok pilótapárosai az idei szezon során. A számokból az látszik, hogy az eddigi 12 időmérő vagy futam során ki hányszor győzte le házon belül a másikat.

A statisztikákban csak a nagydíjak eredményeit, illetve az arra kvalifikáló időmérőket vettük figyelembe, a sprintfutamokat és sprintkvalifikációkat nem – kivéve természetesen a megszerzett pontokat, azoknál nem vontuk ki a szombati eredményeket a pilóták által megszerzett egységekből.

Az Alpine versenyeredményeinél kivettük azokat, amikor mindkét pilóta kiesett, az Alfa Romeo időmérőinél pedig Valtteri Bottas Brit Nagydíját húztuk le, hiszen a finnt onnan kizárták. 

A statisztikák a kisebb csapatok felé haladva egyszerűsödnek: a Red Bullon kívül sehol nem kell feltüntetni a győzelmeket, és előbb a pole-pozíciók, majd a dobogók is elfogynak.



 

Red Bull

Időmérős eredmények: Max Verstappen 10 – 2 Sergio Perez

Pole-pozíciók: Max Verstappen 7 – 2 Sergio Perez

Versenyeredmények: Max Verstappen 10 – 2 Sergio Perez

Győzelmek: Max Verstappen 10 – 2 Sergio Perez

Dobogók: Max Verstappen 12 – 7 Sergio Perez

Pontok: Max Verstappen 314 – 189  Sergio Perez

SI202307230724_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



 

Mercedes

Időmérős eredmények: Lewis Hamilton 7 – 5 George Russell

Pole-pozíciók: Lewis Hamilton 1 – 0 George Russell

Versenyeredmények: Lewis Hamilton 9 – 3 George Russell 

Dobogók: Lewis Hamilton 4 – 1 George Russell

Pontok: Lewis Hamilton 148 – 99 George Russell

m383563_resize



 

Aston Martin

Időmérős eredmények: Fernando Alonso 10 – 2 Lance Stroll

Versenyeredmények: Fernando Alonso 11 – Lance Stroll 1

Dobogók: Fernando Alonso 6 – 0 Lance Stroll

Pontok: Fernando Alonso 149 – 47 Lance Stroll

GP2305_110114_U1A6147_resize



 

Ferrari

Időmérős eredmények: Charles Leclerc 7 – 5 Carlos Sainz

Pole-pozíciók: Charles Leclerc 2 – 0 Carlos Sainz

Versenyeredmények: Charles Leclerc 7 – 5 Carlos Sainz

Dobogók: Charles Leclerc 3 – 0 Carlos Sainz

Pontok: Charles Leclerc 99 – 92 Carlos Sainz

2300003-scuderia-ferrari-austria-gp-2023-thursday_resize



 

McLaren

Időmérős eredmények: Lando Norris 10 – 2 Oscar Piastri

Versenyeredmények: Lando Norris 9 – 3 Oscar Piastri

Dobogók: Lando Norris 2 – Oscar Piastri 0

Pontok: Lando Norris 69 – 34 Oscar Piastri

f1-mclaren-piastri-norris



 

Alpine

Időmérős eredmények: Esteban Ocon 6 – 6 Pierre Gasly

Versenyeredmények: Esteban Ocon 5 – 4 Pierre Gasly

Dobogók: Esteban Ocon 1 – Pierre Gasly 0

Pontok: Esteban Ocon 35 – 22 Pierre Gasly

7e811b95-ab10-440f-7a91-93ba50e6c11b_resize



 

Williams

Időmérős eredmények: Alexander Albon 12 – 0 Logan Sargeant

Versenyeredmények: Alexander Albon 10 – 1 Logan Sargeant

Pontok: Alexander Albon 11 – 0 Logan Sargeant

0000094114_HiRes_0HTE6M80P4SBY80FBUJUP0EYO5MP_resize



 

Haas

Időmérős eredmények: Nico Hülkenberg 9 – 3 Kevin Magnussen

Versenyeredmények: Nico Hülkenberg 6 – 6 Kevin Magnussen

Pontok: Nico Hülkenberg 9 – 2 Kevin Magnussen

1019717086-LAT-20230629-GP2309_095602_ONZ8604-372_resize



 

Alfa Romeo

Időmérős eredmények: Valtteri Bottas 7 – 4 Guanyu Zhou 

Versenyeredmények: Valtteri Bottas 8 – 4 Guanyu Zhou

Pontok: Valtteri Bottas 5 – 4 Guanyu Zhou

2023 Austrian Grand Prix - Thursday_resize



 

AlphaTauri

Időmérős eredmények: Yuki Tsunoda 8 – 2 Nyck de Vries, Yuki Tsunoda 1 – 1 Daniel Ricciardo

Versenyeredmények: Yuki Tsunoda 8 – 2 Nyck de Vries, Yuki Tsunoda 1 – 1 Daniel Ricciardo

Pontok: Yuki Tsunoda 3, Nyck de Vries 0, Daniel Ricciardo 0

SI202307290546_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



 

Hogy Verstappen és Alonso milyen történelmi szinten semmisíti meg Perezt és Strollt, arról ebben a cikkben külön is írtunk!



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: