DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Alonso és Verstappen is megsemmisíti a csapattársát, már nem először

Mindkét kétszeres F1-es világbajnok idei teljesítménye ott van a valaha volt legjobbak között bizonyos szempontból.

Történelmi vereséget szenved idén házon belül Sergio Perez, ugyanis a nyári szünetben már 125 pont a hátránya csapattársához, Max Verstappenhez képest. Ugyan a mexikói számára a Red Bull kiemelkedő teljesítménye miatt egyelőre ez is elég az egyéni második helyhez, de ez a 125 pont minden idők második legnagyobb veresége egy szezonon belül a nyári szünet előtt.

Az eddigi legnagyobb verést még 2012-ben Felipe Massa kapta Fernando Alonsótól a Ferrarinál: a kétszeres világbajnok akkor 139 pontot osztott ki a brazilnak a nyári szünetig. A szezon végéig akkor 156 egységre hízott a kettejük közötti távolság, Alonso második lett a vb-címért az utolsó körig csatázva, míg Massa a hetedik helyre hozta be a másik Ferrarit.

f1-alonso-verstappen_1



A vonatkozó listán tehát a mostani Verstappen-Perez meccs a második, a harmadik pedig szintén Verstappenhez kötődik, aki 2019-ben a nyári szünetig 107 pontot vert Pierre Gaslyra. Mint ismert, a Red Bull vezetősége éppen ekkor elégelte meg a francia bukdácsolását, és döntött úgy, hogy a szünet után már nem ő ül az autóban, hanem Alexander Albon.

A negyedik legnagyobb különbség szintén idei, és megint Fernando Alonsót kell említenünk: jelenleg 102 pontot ver Lance Strollra házon belül, ezzel két idei házon belüli meccs is minden idők legjobban elbillenő küzdelmei közé emelkedett.

A lista ötödik helye pedig ismét csak Alonsóé: 2014-ben a nyári szünetben 88 ponttal járt újdonsült csapattársa, Kimi Raikkönen előtt a Ferrarinál.

Vagyis az öt legnagyobb csapaton belüli pofonból három Alonsóé, kettő Verstappené, és az ötből kettő is idén születik meg...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: