DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíj sprintjét

A világbajnok megsemmisítette a mezőnyt a vizes, de felszáradó pályán: Sergio Perez és Carlos Sainz fért még fel mellé a dobogóra az ausztriai sprinten.

Eső után, még vizes pályán kezdődött az Osztrák Nagydíj sprintfutama szombat délután, és egy pilótát kivéve mindenki intermediate gumikon rajtolt: a 19. helyezett Valtteri Bottas volt az, aki közepes keverékű slickeken próbált meg elrugaszkodni, az Alfa Romeo kockáztatott. Aztán mégsem: a felvezető kör eldöntötte, hogy ez öngyilkos taktika, így annak végén a finn bejött a bokszba kereket cserélni – Sergio Perez már a rajt előtt elmért egy féktávot…

Az első kör aztán kissé kaotikusra sikerült: nem történt baleset, de folyamatosak voltak a pozíciócserék attól függően, hogy éppen ki talált némi tapadást a csúszós körülmények között. Perezt a rajtnál bement Verstappen mellé és át is vette a vezetést az egyes kanyarban, majd előbb kis híján leterelt a világbajnokot a fűre, majd a holland fékezett extra mélyet mellette, amivel a mexikói került a pályán kívülre – a két Red Bull-pilóta harca eddig tartott, Verstappen visszavette a vezetést, Perezt pedig még a lesipuskás Nico Hülkenberg is megelőzte, ezzel feljött a második helyre.

ASZ_RED_BULL_RING_QUALIF_202306300055



Verstappent innentől nem zavarta semmi, körönként jelentős tizedmásodperceket osztott ki a teljes mezőnynek, míg Perez csak a 12. körben, tehát pontosan a futam felénél tudta legyűrni a maga előtt csúszkáló Haast: addigra már erősen kezdett száradni a pálya, és ilyen körülmények között a mexikói is bátrabbnak tűnt. Eddigre már szűk tíz másodperc volt a hátránya Verstappenhez képest, és inkább arra kellett figyelnie, hogy maga mögött tartsa a Hülkenberget szinte azonnal átlépő Carlos Sainz Ferrariját.

A 17. körben engedélyezték a DRS használatát, George Russell elsőként döntött úgy, hogy a felszáradó pályán megkockáztatja a slick gumikat, így pedig Hülkenberg már nem tudott a többiek előtt maradni: előbb Lance Stroll, majd Fernando Alonso is megelőzte, a németet pedig csapata szintén a bokszba szólította slickekért. A mezőny második fele csatlakozott hozzá, Lewis Hamiltont is hozta a Mercedes, a mezőny eleje viszont kint maradt őrizni a megszerezhető pontokat.

A slicken autózók sokkal-sokkal gyorsabbak voltak az interen maradóknál, de nem volt elég idő ahhoz, hogy igazán pozíciókra váltsák mindezt. Hülkenberg végül a hatodik helyig zárkózott fel, Russell taktikája pedig bejött, a nyolcadik helyet szerezte meg úgy, hogy kilenc ezreddel kapott ki Ocontól: "célfotó" döntött közüttük. 

Norris végül lemaradt a pontokról, Leclerc és Hamilton sem tudott felkapaszkodni a top nyolcba, a két Aston viszont bekísérte egymást a negyedik-ötödik helyen. Mindeközben Verstappen 24 kör alatt 21 másodperces előnyt kiautózva könnyedén behúzta az újabb győzelmet Perez és a szépen autózó Sainz előtt.

A sprintfutam végeredménye:

1. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT  
2. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT +21.048s
3. Carlos Sainz FERRARI +23.088s
4. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES +29.703s
5. Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES +30.109s
6. Nico Hulkenberg HAAS FERRARI +31.297s
7. Esteban Ocon ALPINE RENAULT +36.602s
8. George Russell MERCEDES +36.611s
9. Lando Norris MCLAREN MERCEDES +38.608s
10. Lewis Hamilton MERCEDES +46.375s
11. Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES +49.807s
12. Charles Leclerc FERRARI +50.789s
13. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES +52.848s
14. Kevin Magnussen HAAS FERRARI +56.593s
15. Pierre Gasly ALPINE RENAULT +57.652s
16. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT +64.822s
17. Nyck De Vries ALPHATAURI HONDA RBPT +65.617s
18. Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES +66.059s
19. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI +70.825s
20. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI +76.435s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: