DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Újabb nagy fejlesztések jönnek a Mercedesnél

Kanada bebizonyította Toto Wolffék számára, hogy az eddigi újítások működnek, de nem állnak le: az F1-es Brit Nagydíjon újabb jelentős csomag érkezik.

A Mercedes Monacóban vetette be eddigi legjelentősebb fejlesztési csomagját, amely révén a W14-es kinézete is jelentősen átalakult. Az újítások eddig beváltani látszanak a reményeket: a visszafogott monacói produkciót egy dupla barcelonai dobogó követte, majd pedig Kanadában is behúztak egy pódiumot Lewis Hamilton révén. Toto Wolff szerint a montreali teljesítmény a bizonyíték, hogy valóban jól sültek el az újítások:

„A fejlesztés működik. Ez volt az a pálya, amelyiktől a leginkább tartottunk, hogy az autónk nem lesz gyors. Az év elején a földbe döngöltek volna minket egy ilyen pályán” – magyarázta Wolff, akit a Motorsport.com idéz. „De ott vagyunk, talán egy tizeddel lassabbak voltunk, mint Alonso, akik óriási fejlesztéseket hoztak, és nem voltunk olyan messze Maxtól sem. Úgyhogy ez egy újabb óriási előrelépés.”

f1-hamilton-mercedes-kanada



A Mercedes-főnök ugyanakkor hozzátette, hogy Max Verstappen és a Red Bull egyelőre még túl messze van: „Nem számítottunk ilyen teljesítményre Kanadában, mert pillanatnyilag az autó inkább a gyors kanyarokban viselkedik jól. Biztató, hogy nem voltunk olyan messze. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy Max elöl csak kocsikázik. Jó, nem teljesen, de így is könnyebb a dolga az élen. Úgy vélem, még bőven különbség, amit le kell dolgoznunk.”

 

Jönnek az újabb nagy fejlesztések

Persze nem dől hátra a Mercedes: mint azt Wolff elárulta, még két csomaggal készülnek a nyári szünetig hátralévő négy európai futamra, amelyek közül a Brit Nagydíjon érkező fejlesztések lesznek az igazán jelentősek.

„Viszünk egy nagyobb csomagot Silverstone-ba. Aztán pedig még egynek kell következnie a nyári leállást megelőzően. Egyszerűen csak a tanultak felgyorsították ezt, amióta változtattunk a koncepció felépítésének egy részén. Tisztességes lépések jönnek a következő négy versenyen” – fogalmazott a csapatvezető, aki azt is elmondta, miért haladnak jobban most az újításokkal:

„Úgy gondolom, jobban értjük a szimulációkat, és ez jobban összhangban van azzal, amit a pályán látunk. Ez volt a problémánk az elmúlt másfél évben. Teljesítményjavulást látunk a szélcsatornában, és jobban értjük, mire van szüksége az autónak ahhoz, hogy gyors legyen és milyen beállítások kellenek. Szóval összességében egyre nagyobb lépéseket tudunk megtenni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: