DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hülkenberg: A vasárnap valamiért mindig csalódás

Nico Hülkenberg szerint a jó időmérős teljesítmény sem ér semmit a Haasnál, ha ennyire gyalázatos a versenytempójuk.

Az idén visszatérő Nico Hülkenberg emberfeletti teljesítményt nyújtott a Kanadai Nagydíj esős időmérő edzésén, miután a második legjobb köridőt autózta meg a változó körülmények között, azonban egy piros zászlós kihágás miatt három rajthelyes büntetéssel sújtották őt a versenyfelügyelők.

A Haas pilótája még így is igencsak előkelő pozícióból várhatta a rajtot, ám előbb egy safety car miatt rosszul időzített kerékcsere, a gumikopással tapasztalt problémák és a tempó általános hiánya miatt végül csak a 15. helyen intette le őt a kockás zászló, míg csapattársa is csak a 17. pozícióban végzett.



„Hát igen… Ez sajnos olyasvalami volt, amitől féltem, ugyanakkor számítottam is rá” – mondta a Sky Germanynek. „Tudtam, hogy amit szombaton produkáltunk, azt nehéz lesz megismételnünk a versenyen, egyszerűen ugyanaz történt, mint Barcelonában. Egyszerűen nincsen tempónk a többiekhez képest, meglehetősen nagy a lemaradásunk.”

„Ez sajnos egy visszatérő motívummá kezd válni nálunk. Sajnos az egész hétvégénket tönkreteszi a rossz vasárnapi szereplés, amin javítanunk kell, hiszen semmit sem ér a jó szombat, ha a vasárnap egy csalódás. Összességében azért jól szórakoztam a pályán, Zhouval a végén jót csatáztunk, ezek azok a pillanatok, amik élvezhetővé teszik az egészet” – mondta Hülkenberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: