DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Csak képzelték a műszaki hibát az Aston Martinnál

Vélt üzemanyagprobléma miatt utasította spórolásra a csapat Alonsót, árulta el Mike Krack. Fékhibája sem volt az autónak – ennek kapcsán a Mercedesen élcelődött a csapatfőnök.

A Kanadai Nagydíj zárószakaszában Lewis Hamilton közeledni kezdett a második Fernando Alonsóra: az Aston Martin bokszfala arra szólította fel a kétszeres világbajnokot, hogy spórolósan, az „elemelés és gurulás” módszerével vezessen. Erre reagált azzal Alonso, hogy ő meg akarta nyerni ezt a futamát – a versenyzőt ráadásul nem tájékoztatták arról, mi a probléma.

A probléma, amely valójában nem is létezett: a csapat az üzemanyagrendszer meghibásodására gyanakodott az adatok alapján, de Mike Krack csapatfőnök bevallotta, rosszul értelmezték a számokat.

„Azt gondoltuk, hogy az üzemanyagrendszerrel van egy probléma, de nem voltunk biztosak benne. Elővigyázatosságból üzentünk neki, hogy spóroljon a benzinnel, emelje el és guruljon. Mennyibe került nekünk? Nehéz megmondani, talán egy-két tizedbe körönként” – magyarázta Krack.



„Elővigyázatosságból léptünk, de lehet választani, hogy az ember ne érjen célba vagy kicsit több maradjon. A biztonságra voksoltunk. Azt gondoltuk, hogy problémánk van az üzemanyagrendszerrel, amely végül nem öltött testet” – folytatta a csapatvezető. Hozzátette még: elegendő üzemanyag volt a tankban a futam végén.

„A Mercedes mérnökei többet tudnak az autónkról nálunk!”

A futam alatt Alonso problémáját fékproblémaként értelmezték, amihez hozzájárult az is, hogy a Mercedes – az Aston Martin rádiózását értelmezve – azt jelentette Hamiltonnak, az üldözöttnek a fékkel van gondja.

„Ezen én is meglepődtem! Mikor Lewisnak azt üzenték, hogy fékhibánk van, egymásra néztünk, és azt mondtuk, hogy többet tudnak az autónkról nálunk, talán a Mercedes mérnökeivel kellene beszélnünk! Nem, nem volt problémánk a fékekkel” – viccelődött Krack, leszögezve, hogy ez a technikai gond (szintén) nem volt valós.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: