DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Newey: Hízelgő, hogy bennünket másolnak

Adrian Newey többek között arról is beszélt, mi motiválja továbbra is a sikert sikerre halmozó Red Bullt, elismerésként tekint rá, hogy a riválisok őt másolják és 2026 is szóba került.

A Red Bull csapata eddig mind a hét idei versenyt és a sprintet is megnyerte, és időmérőn is csak egyszer talált legyőzőre az istálló, amikor Bakuban Charles Leclerc kaparintotta meg a pole-pozíciót. Nem meglepő módon az energiaitalosok két pilótája áll a pontverseny élén, a konstruktőri összevetésben pedig 135 pontos előnnyel állnak az első helyen.

Adrian Newey, a csapat egyik vezető mérnöke a Sky Italiának adott interjút: „Úgy kell éreznünk magunkat, mint akiket üldöznek, így folyamatosan fejlesztenünk kell. Ha egy csapat elkényelmesedik az F1-ben, azt nagyon gyorsan meg fogják előzni” – kezdte a szakember. „A jövő évi szabályok nem sokban változnak az ideihez képest, így bármihez is nyúlunk ebben a szezonban, annak jó eséllyel 2024-ben is hasznát vesszük majd.”

Newey bókként tekint a másolásra

Az év elején az Aston Martin, Monacóban a Mercedes, legutóbb Spanyolországban pedig a Ferrari váltott át a Red Bull oldaldoboz-megoldására, amivel egyértelművé vált, a kezdeti sokszínűséget követően mindenki rájött, hogy az ő megoldásuk volt a helyes irány.



„Komoly elismerés, ha mások lemásolják a munkádat. Ez mindig is az F1 része volt, mind nyitott szemmel járunk. Hazudnék, ha azt mondanám, mi nem használtuk fel mások megoldásait a saját autónkon. Az F1-ben komolyak a kihívások, olykor félre kell tenned a büszkeséged, hogy eredményeket érhess el. Olykor egy az egyben lemásoljuk mások elképzeléseit, máskor pedig továbbgondoljuk azokat.”

2026-ban ismét szétszakadhat a mezőny?

2026-ban újabb szabályváltozások érkeznek, amelyek leginkább az erőforrásokat érintik. Fenntartható üzemanyag, nagyobb mértékű elektromos hajtás és a hőenergia-visszanyerő kukázása, csak hogy párat említsünk a legfontosabb változások közül.

Az addig zsinórban négy vb-címet bezsebelő energiaitalosok hatalmas hátrányba kerültek a Renault oldalán, mikor megérkeztek az 1,6-os turbó hibrid erőforrások 2014-ben, Newey reméli, hogy most nem fog történni hasonló.

„Amikor bevezették a hibrid szabályokat, óriási különbségek voltak a gyártók között. A Mercedes fantasztikus munkát végzett az erőforrásukkal, a többiek pedig már-már osztálykülönbséggel voltak elmaradva tőlük” – mondta a 64 esztendős Newey.

„Azóta összerázódott a mezőny, nagyjából 2-3%-os eltérés lehet a különböző gyártók motorjai közt, ami nagyjából 2-3 tizedet jelenthet, ami a hatalmas mezőnyt tekintve még mindig óriási szám, de már sokkal jobb, mint amikor egy másodperc volt két motor között. A 2026-os változásoknak épp ez a veszélyforrása: túl nagy differencia alakulhat ki a csapatok között, és az erőforrás terén sokkal több időre van szükség ahhoz, hogy megértsük a problémákat és megoldjuk azt, míg aerodinamikai gondok esetén hamarabb tudunk reagálni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: