DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Tudjuk, hogy még nem győzhetünk

A Mercedesnél talán még önmagukat is meglepték hétvégi erős teljesítményükkel, ahol először tudták igazán kipróbálni fejlesztéseiket.

Eredetileg Imolában szerette volna éles körülmények közt is kipróbálni fejlesztéseit a Mercedes csapata, azonban miután a helyi áradások miatt elmaradt a verseny Olaszországban, s így végül Monacóban debütál az „új Mercedes”.

A hercegségbeli pálya adottságai miatt nyilván nehéz volt következtetéseket levonni, hogy mennyire vált vagy éppen nem vált be a Mercedes új oldaldoboza és a többi módosítás, így Barcelonáig kellett várni, hogy lássuk, jó irányba léptek-e az Ezüst Nyilak.



Hamilton a futamot a második helyen fejezte be, George Russell pedig a harmadik pozícióban, így a tavalyi Brazil Nagydíjat követően – ahol kettős győzelmet arattak – először állhatott mindkét Mercedes-pilóta a dobogón. A rivális csapatfőnöke ennek ellenére úgy gondolja, hogy nem került hozzájuk közelebb a Mercedes.

Lewis Hamilton szerint jó az alapjuk, azonban még mindig nagyon messze állnak attól, hogy elkapják Max Verstappent és a Red Bullt: „Mi tudjuk, hogy továbbra sem a győzelemért állunk harcban. Megérkezünk minden egyes helyszínre, annak a reményével, hogy ezen a hétvégén majd találunk valami varázslatot, amivel elöl találhatjuk majd magunkat.. Minden apró döntés, minden egyes pozíció, amit a kvalin nyerünk ezek miatt, rendkívül jó érzés számomra.”

Sokat kockáztat a Mercedes

Lewis Hamilton azt is elmondta a Spanyol Nagydíja követően, ahol a Formula.hu is jelen volt, hogy sokkal egyszerűbb lenne az életük, ha jobban ki tudnák ismerni a saját autójukat: „Ha tudnánk, hogy az autó egy bizonyos szegmensben érzi magát a legjobban, és következetesen is reagálna a változtatásainkra, akkor nem kellene olyan rizikós döntéseket hoznunk, mint mostanában.”

„Ha rendelkezésedre áll a teljesítmény, akkor nem kell kockázatos döntéseket hoznod a szabadedzésen, ami mellett ott van ugye még az eredeti tervünk, amit teljesítenünk kell a gyakorlás alatt, eközben koncentrálnod kell, nem hibázhatsz, ez pedig hatalmas nyomást helyez rád” – zárta Hamilton.

A hétszeres világbajnok jelenleg a vb-pontverseny negyedik helyén áll, majd’ 100 pontos hátrányban Max Verstappennel szemben, míg a barcelonai kettős dobogóval beelőzték a gyengébb hétvégét teljesítő Aston Martint a konstruktőrök között, amivel előre léptek a második pozícióba.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: