DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton hétfőn aláírhatja új szerződését a Mercedesszel?

Az F1-es Spanyol Nagydíj utáni sajtótájékoztatón ejtette el Hamilton, hogy hétfőn találkozik Toto Wolff-fal, és remélhetőleg összehoznak egy megállapodást.

Idén először lehetett igazán elégedett a hétvégéjével Lewis Hamilton, aki a második helyre hozta be a Mercedest az F1-es Spanyol Nagydíjon úgy, hogy csak Max Verstappen volt nála gyorsabb, mindenki másnál jobb volt a tempója a futam során. Talán a felfokozott állapot, talán más miatt, de elkotyogott egy érdekes információt az eseményt követő sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, hogy vajon jövőre is a csapatnál lesz-e, hogy vezesse a reményei szerint egyre jobb autót:

„Nos, még nem írtam alá semmit, de holnap találkozom Totóval (Wolff), és remélhetőleg össze tudunk hozni valamilyen megállapodást” – mondta egy nevetés kíséretében a hétszeres F1-es világbajnok.

Ezt természetesen nem úszta meg ennyivel, ha már elejtette ezt az információt, akkor rögtön kapott is ezzel kapcsolatban egy kérdést, de túl sok egyeben nem árult el: mint mondta, nem ez lesz az első megbeszélésük, volt már máskor is. Ezt követően pedig inkább a csapat erejéről, pozitív jövőjéről beszélt, mindenesetre az utóbbi időszak hírei mind abba az irányba mutatnak, hogy közeledhet a megállapodás: és mi lenne alkalmasabb időpont erre, mint egy ennyire biztató második hely utáni nap?



f1-hamilton-mercedes_5

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: