DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Wolff szerint egy cirkusz kezeli a darut Monacóban

Ijesztő pillanatokat éltek át szombaton délelőtt a Mercedes szerelői, miután a monacói daru kezelője nem bánt túl óvatosan Lewis Hamilton autójával. Toto Wolff szerint a világhírű cirkusz, a Cirque du Soleil egyik tagja felelhetett a daru kezeléséért.

Aggódhattak a Mercedes garázsában szombaton a harmadik szabadedzés végén. Lewis Hamilton a falban kötött ki, így piros zászlót okozva ezzel, bár komoly kárt nem tette a versenygépében. A műszaki mentés során azonban ennek nagyobb volt a kockázata, amikor a levegőbe emelték az autót. Azt ugyanis elég hirtelen emelték fel, ami elég sokáig függőlegesen lógott, érdekes képsorokat okozva ezzel.

A kíváncsi tekintetek elől ezáltal a padlólemez sem volt rejtve, Toto Wolff pedig eléggé kiakadt a történtek miatt, aminek az időmérőt követően hangot is adott.

„Nos, bárki is kezelte azt a darut, biztos vagyok benne, hogy a Cirque du Soleil cirkuszának dolgozik” – utalt Wolff a világ legnagyobb kortárs cirkuszára, amely főként az akrobaták, zsonglőrök, vagy éppen légtornászok képességeire alapoz.



„Őszintén, ezt fel sem fogom. Az autó az úton volt. Miért nem tették fel egy teherautóra? Így a világ összes emberének bemutatták. Ez enyhén szólva is kedvezőtlen volt számunkra” – idézte a Mercedes csapatfőnökének szavait a Motorsport. Wolf később azért megjegyezte, viccből utalt a méltán népszerű cirkuszra, továbbá megdicsérte a sportbírókat is.

Wolff természetesen az időmérőn elért eredményre is kitért. Nyilatkozatakor még nem volt biztos Charles Leclerc büntetése, akit végül három hellyel soroltak hátrébb, így Lewis Hamilton az ötödik pozícióból indulhat, George Russell viszont marad a nyolcadik helyen.

„A versenyzők teljesítménye nem mondható a legjobbnak. A hatodik és a nyolcadik hely nem túlzottan jó. Három tizeddel elmaradni a pole-tól elmegy egynek, de egyik pilótánk sem nyújtotta a legjobbját a Q3-ban. Ha Lewis és George jól összerakja az utolsó körét, mindkét autónk a legjobb hatban lehetett volna, de akár az első négy sem elképzelhetetlen. Ez így alakult” – értékelt kritikusan Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: