DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen a pályafutása legjobb körét futotta – Horner

Kockázatos utolsó szektort futott Max Verstappen a Monacói Nagydíj időmérőjének végén, de bejött a húzása. Csapatfőnöke alig hitt a szemények, szerinte a holland sosem ment még jobbat ennél.

Elképesztő tűzijátékot láthattunk az F1-es Monacói Nagydíj kvalifikációján. Szinte folyamatosan változtak az események, Charles Leclerc is nagyon gyors volt, ám nála jobbat ment Fernando Alonso, akinek szinte már karnyújtásnyira volt a pole-pozíció, főként akkor, amikor Max Verstappen 0,2 másodperces hátrányban volt az első két szektort követően.

A címvédő esélyei ekkor csekélynek tűntek, ám annak ellenére is fantasztikus utolsó szektort futott, hogy autójával vélhetőleg többször is érintőre vette a falat. Verstappen tehát végig a határon ment, Christian Horner pedig alig hitt a szemének.



„Szerintem ez volt az egyik legjobb kör, amit valaha is ment egy időmérő edzésen. Amikor megérkezett az uszodához már két tizedre volt Alonsótól, majd az utolsó szektorban azt hiszem, mindkét oldalon a falnak ütközött, de a lendületet és a sebességet így is megtartotta. Láttam, hogy egyre jobb az ideje, ekkor már tudtam, hogy szoros lesz, aztán tényleg megcsinálta” – értékelt a Sky Sports adásában a Red Bull csapatvezetője.

Perez bosszús lehet magára

Horner kitért Verstappen kitűnő köre mellett Sergio Perez hibájára is. A mexikói ugyanis még a Q1 elején csapta falnak az autóját, így csak a mezőny végéről kezdheti meg a versenyt vasárnap, ami Monacóban sosem könnyű.

„Az érzelmeim valahol középtájon vannak. El vagyok ragadtatva Max miatt, aki valószínűleg pályafutása legjobb kvalifikációs körét futotta, de Checo miatt is, aki sajnos túl korán hibázott a Q1-ben. Csak arra tudok gondolni, hogy elvonta a figyelmét a jobb oldali Alpine, mert egyszerűen rosszul mérte fel az első kanyart. A pálya ezután csak egyre gyorsabb és gyorsabb lett volna, szóval ezért még nagyon ostorozni fogja még magát emiatt. Egyszerűen túl gyorsan ment be a kanyarba” – zárta le Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: