DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Szeretné a győzelmet az Aston Martin, de…

Bár technikai igazgatójuk szerint nincs konkrét gyenge pontja az idei F1-esüknek, a Red Bullhoz képesti lemaradás miatt reálisnak kell lenniük.

Az Aston Martin előreugrása jelenti egyelőre a 2023-as Formula-1-es szezon meglepetését: a tavaly még jó indulattal is csak a középmezőny elejét ostromló istálló hirtelen a Red Bull üldözői között találta magát, és mostanáig erősebb teljesítményt nyújtott – mindenekelőtt Fernando Alonso sorozatos dobogói révén –, mint a Ferrari és a Mercedes.

Emiatt állandó téma, hogy esetleg Alonso megszerezheti-e tíz év után az első nagydíjgyőzelmét, ám a spanyol rendre úgy fogalmaz ezzel kapcsolatban, hogy ehhez a Red Bull botlására lenne szükség – de amikor ez megtörténik, szeretne is lecsapni a lehetőségre. Most az Aston technikai igazgatója, Dan Fallows is beszélt a győzelmi esélyeikről:

f1-alonso-aston-miami_2



„Szeretném azt mondani, hogy lehetséges egy győzelem ebben a szezonban, és nyilván vannak olyan pályák, ahol nem feltétlenül mindig a szokott dolgok játszódnak le, mert olykor az autók bizonyos karakterisztikája kerülhet a felszínre, mint például Monacóban. De hogy őszinte legyek, szerintem reálisan nézzük a helyzetünket és azt, hogy hol állunk pillanatnyilag” – idézi a szakembert a RacingNews365.com szakportál.

„Arra koncentrálunk, hogy maximalizáljuk az autóból kihozható teljesítményt a lehető legrövidebb idő alatt, és aztán meglátjuk, ez milyen jutalommal jár majd. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hol állunk a Red Bullhoz képest. Vannak területek, amelyekről úgy hisszük, hogy erősek vagyunk, de egyúttal minden egyes pályához optimalizálnunk kell az autónkat. Ez azt jelenti, hogy lehetnek néha olyan aspektusok akár lassú, akár gyors kanyarokban, amelyek terén nem vagyunk olyan erősek, mint az ellenfeleink.”

„A Red Bull koncepciója némileg fejlettebb a miénknél: mi elég nyilvánvalóan egy eltérő koncepció felé mentünk el a tavalyi idény elején, szóval még azt fejlesztjük, és szerintünk elég nagyot léptünk előre idén. Még hosszú át vár ránk, és nem is akarok egyetlen területre rámutatni, egyszerűen mindenen fejlesztenünk kell.”

Fallows azt is megjegyezte, hogy nincs konkrét gyenge pontja az AMR23-asnak: „Nem feltétlenül arról van szó, hogy az autónk különösképp néhány területen erős. Sikerült olyan autóval előállnunk, amely meglehetősen versenyképes sok területen, ezért finomhangolni tudjuk őket úgy, hogy az optimális legyen az adott pályára. Egyértelműen vannak területek, amelyekre fókuszálunk aerodinamikai és mechanikus szempontból, amelyekről úgy gondoljuk, hogy fejleszthetünk rajta, de jelen pillanatban nem úgy tekintek az autóra, mint amelyiknek lennének különösebb gyengeségei. Csak tovább szeretnénk építkezni a meglévő sebességünkre, és folytatni ugyanezzel a filozófiával.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: