DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

„Verstappen lehet a valaha volt legnagyobb”

Lehet, hogy nincs mindig igaza, de az is biztos, hogy hosszú évtizedek óta él és dolgozik az F1 sűrűjében Eddie Jordan, aki nagyon fényesen látja Verstappen jövőjét.

A legendás csapatfőnök, az olykor az F1 Nostradamusaként aposztrofált Eddie Jordan manapság már leginkább a megmondóember szerepét tölti be, s markáns véleményt fogalmaz meg mindenről. Így tett legutóbb a Formula for Success című podcastben is, ahol sok más mellett hangot adott azon meggyőződésének is, hogy Max Verstappen minden idők legnagyobb autóversenyzőjeként fejezheti majd be karrierjét:

verstappen-miami-3



„Határozottan úgy hiszem, hogy idővel ő lesz minden idők legnagyobb versenyzője, feltéve hogy, és ezért nagyon szorítok, sokáig ép és sértetlen marad” – mondta az egykori csapatvezető. „Az autóban egészen fenomenális a hozzáállása, agresszív, amikor arra van szükség, kemény, amikor arra van szükség, de egyúttal okos is, és tudja, hogyan vigyázzon az autójára.”

Persze a sikerek az F1-ben sem egy emberen múlnak, de Jordan szerint Verstappennek a környezete is remek, legalábbis egyelőre: „Egy másik nagy előnye, amiben bíznia kell, hogy így is marad, különösen Dietrich Mateschitz halála után, az a csapata erőssége. Olyan emberekkel, mint Christan Horner ás Adrian Newey, rövid távon semmilyen lehetséges problémát nem látok, szerintem Max egyre csak erősebb lesz.”

eddiejordan

„Nem lennék most olyan F1-es pilóta, aki világbajnoki címben reménykedik, mert nem tudom, hogyan jöhetne össze” – tette hozzá Jordan, akivel David Coulthard nem egészen ért egyet, hiszen meglehetősen sok potenciális kihívója van jelenleg is a kétszeres világbajnoknak. A skót többek között Norrist, Russellt és Leclerc-t emelte ki a fiatalabb generációból, akik veszélyt jelenthetnek Verstappenre:

„A húszas éveik közepén járó versenyzők a következő évtizedben meg fogják próbálni felvenni vele a harcot, és tulajdonképpen bármelyikük kihívhatja Maxot, ha egyszer olyan autót kapnak, amellyel versenyt lehet nyerni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: