DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Michaelnek és Jeannak is sikerült” – Leclerc továbbra is a Ferrarival akar bajnok lenni

Spekuláltak a csapatváltásáról, de a monacói hangsúlyozza: vörösben akar győzni. Michael Schumacher és Jean Todt is hasonló helyzetben volt a maga idejében – ezért nincs helye a kifogásoknak.

A 2023-as már Charles Leclerc ötödik szezonja a Ferrarinál, és minden jel szerint nem az idei lesz a versenyző nagy éve. A monacóit a jövő világbajnokának kiáltották ki, mikor 2019-ben, csupán 21 évesen csatlakozott a Scuderiához, de a legfőbb siker továbbra is távolinak tűnik. Éppen ezért merült fel a sajtóhír, hogy Leclerc más csapatnál, a Mercedesnél próbálkozna tovább. Az ötszörös nagydíjgyőztes azonban hangsúlyozza: ő a Ferrarival akar révbe érni.



„Győzni akarok, méghozzá vörösben. Ez egyértelmű” – mondta a The Athleticnek Leclerc. „Nem vagyok elégedett az elmúlt pár év teljesítményével, amely nem volt következetes. Az idei évre nagyok voltak az elvárások, végül pedig azt látjuk, hogy nem vagyunk olyan versenyképesek, mint lehetnénk. De visszatekintve és elemezve megértettünk a csapattal néhány dolgot. Most már tisztább képünk van arról, hol állunk.”

Schumacher és Todt nyomdokaiban

A Ferrari 16 éve, 2007 óta vár az egyéni világbajnoki cím megnyerésére. Ennél csak egyetlen hosszabb világbajnok nélküli sorozata volt Maranellónak: Michael Schumacher 2000-ben 21 év után szerezte meg az egyéni vb-trófeát a csapatnak.

„Ilyen volt a helyzet akkor is, amikor Michael és Jean voltak a csapatban, mégis briliánsan sikerült helytállniuk. Ezért nem panaszkodhatunk és nem hozhatunk fel kifogásokat. Ez is része annak, amiért a Ferrari olyan különleges, ilyen szenvedély más csapatban nincs. Ezért, a több érzelem miatt nehezebb kezelni a problémás helyzeteket. De végső soron ez a Ferrari, és nem változtatnék rajta” – mondta Leclerc, jellemzően miért nagyobb a nyomás a Ferrarin, mint más csapatok esetében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: