DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Marko teóriája: A Red Bull ellen vannak a rövidebb DRS-zónák

A riválisok mesterkedésének eredményeképp, a domináns csapat lassítása érdekében rövidítette az FIA a DRS-zónákat Helmut Marko gyanúja szerint. A Mercedest többször is név szerint kiemelte.

Tendencia a 2023-as szezonban a DRS-zónák rövidítése: különösen az Azerbajdzsáni Nagydíjon volt látható ennek következménye, ahol jóval kevesebb előzés történt a kisebb DRS-szakaszok eredményeként. A Red Bull RB19 nagy erőssége az egyenesbeli sebesség, amit tetéz a DRS nyitása – aktivált hátsó szárnnyal Verstappen és Perez játszi könnyedséggel hagyja maga mögött az ellenfeleket, már azokban az esetekben, amikor egyáltalán előzniük kell. Az összefüggés Helmut Marko szerint egyértelmű.



„Az előzés mindig nehéz, de akkor végképp, amikor a DRS-zónákat rövidítik. És tudjuk, miért kerül sor erre…” – mondta a Motosport-Magazinnak a Red Bull tanácsadója. Arra a kérdésre, hogy a módosítás kifejezetten a Red Bull ellen történik-e, így válaszolt: „Pontosan.”

A Mercedes panaszkodása különösen zavarja

„Be kell fejezni, hogy ilyen manipulációs trükkökkel próbáljanak közbelépni. Bizarr, hogy a Mercedes és az összes többi csapat panaszkodik” – beszélt arról Marko, hogy a rivális istállók mesterkedésének eredménye a zónák rövidítése az FIA által. A Mercedest nem is egyszer nevezte meg: az osztrák szakembert érezhetően zavarja, hogy az a csapat panaszkodik, amely maga is domináns helyzetben volt szezonokon keresztül.

„A Mercedesnek éveken át felsőbbrendű motorja volt, sokkal messzebb jártak a többiek előtt, mint mi most. Ha valaki elszúrt autóval áll elő két éven keresztül, akkor inkább azzal kellene foglalkoznia” – bökött oda a nagy riválisnak a 2022 óta jellemző teljesítmény miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: