DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Magnussen nem érti a Hamilton-incidenst

Álomszerű véget ért a második sorba kvalifikáló Kevin Magnussen időmérő edzése, de könnyen rossz vége lehetett volna számára a szombati napnak.

A szerencsés körülmények között, részint Charles Leclerc balesetének, részint Max Verstappen hibájának köszönhetően a második sorba kvalifikáló, s ezzel saját tavalyi pole-ja után csapata második legjobb időmérős eredményét elérő Kevin Magnussen elmondása szerint egyáltalán nem érzi magát kellemetlenül amiatt, hogy Fortuna kegyeire is szükség volt a kiemelkedő eredmény eléréséhez:

„Remek érzés, mert ez egy fontos verseny számunkra. A csapatunk hazai futama, minden jelentős szponzorunk itt van ezen a hétvégén, így remélem, hogy jól alakul majd a verseny. Szerencsém is volt, de nincsenek rossz érzéseim ezzel kapcsolatban” – mondta a dán, akinek kalandos hétvégéje volt, hiszen a második szabadedzésen hibázott, a Q1-ben pedig Lewis Hamiltonnal keveredett egy kisebb kalamajkába.

magnussen-haas-miami



„Szerintem egész hétvégén folyamatosan erősek voltunk, és nem csak a köridőket tekintve, persze azok is rendben vannak, ha ránézünk az egyes edzések és szakaszok eredményeire. De emellett a kezdetektől éreztem az autót, kivittük a pályára, és működött, gyakorlatilag hozzá sem jellett nyúlnunk” – folytatta Magnussen, kiemelve azt is, hogy a Miamibe hozott fejlesztések is sikeresek voltak.

A Hamilton-incidens kapcsán pedig, amikor a hétszeres világbajnok kis híján felöklelte a visszafordító előtt, a következőket mondta Magnussen: „Mindketten lassú körön voltunk, én egy újabbat készültem megkezdeni, ő pedig a bokszba tartott, szóval nem igazán értem, hogy mi történt. Szerintem kissé nyomás alatt volt, hogy időben meg tudja kezdeni a második menetét, ezért sietett” – mondta a dán, aki megúszta az eset miatti vizsgálatot, és holtversenyben karrierje második legjobb rajtpozíciójából várhatja a rajtot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: