DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leclerc nem vár csodát a fejlesztésektől

Igyekezett reális maradni a Miami Nagydíj sajtóeseményén a Ferrari pilótája. A monacói a bakui szereplésük, valamint a hétvégére hozott fejlesztések ellenére sem hinné, hogy a Red Bull előtt zárnának.

Bár a tavalyi évben a világbajnoki címért is harcban voltak, az idei évet nagyon rosszul kezdte a Ferrari, így kifejezetten meglepetés volt, amikor Azerbajdzsánban a maranellóiak számítottak a második erőnek a Red Bull mögött a versenytempót illetően.

Ennél is meglepőbb volt azonban az egykörös teljesítmény Charles Leclerc részéről, aki a nagydíj, valamint a sprintfutam időmérő edzésén is képes volt megszerezni a pole-pozíciót. A Ferrari tehát úgy tűnt, erősebbé vált, a most következő Miami Nagydíjra pedig bevetnek pár új fejlesztést, így a sajtó képviselői természetesen erről is faggatták a 25 esztendős pilótát.

„Baku jó volt. A szezonkezdet nem is alakulhatott volna rosszabbul, de Bakuban jól mentek a dolgok. A versenyen viszont előjöttek a gyengeségek, mivel a Red Bull egyszerűen túl erős, ha a versenytempóról van szó” – fejtette ki a csütörtöki sajtónapon, ahol a Formula.hu újságírója is jelen volt.



„Vannak fejlesztéseink, ezekkel előrébb fogunk lépni, de ez kevés lesz ahhoz, hogy a Red Bull ellen harcoljunk” – vázolta fel a dolgokat Leclerc, akit arról is megkérdeztek, vajon nem tartja-e unalmasnak az idei szezont az energiaitalosok fölénye miatt, ám erre diplomatikusan válaszolt.

„Ez egy sport. A sportban pedig néha előfordul, hogy egy csapat jobb, mint a többi. Így van ez jelenleg a Red Bull esetében is, de a többiek mindent megtesznek azért, hogy ezt a különbséget csökkentsék” – folytatta Leclerc.

Türelemre és időre van szükség

A Ferrari hibáiért és gyengeségeiért az elmúlt időszakban sokszor a korábbi csapatfőnököt, Mattia Binottót tették felelősség, akit Frederic Vasseur váltott az idei szezon elején. A szakembernek egyelőre nincs szerencséje, a munkát viszont nem régen kezdte meg az olaszoknál, amire Leclerc is figyelmeztetett mindenkit. Bár egyes pletykák szerint a monacói már a távozáson is elgondolkodott, ezúttal is kihangsúlyozta, hosszú távon gondolkodnak házon belül, csapatfőnökében pedig teljesen megbízik.

„Nem sok lehetősége volt a változtatásokra, még csak nemrég kezdte meg a munkát. Eddig alapvetően a helyzetet elemezte. Ami engem illet, én teljes mértékben mögötte állok, és teljes mértékben megbízom benne. Várjuk ki a végét” – jelentette ki határozottan az ötszörös futamgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: