DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hamilton kérésére változtat autóján a Mercedes

Toto Wolff reagált Lewis Hamilton kérésére: mint mondta, George Russellnek nincs problémája, de Hamiltonnak igen, így változtatnak az autón.

Az már Melbourne-ben kiderült, hogy Lewis Hamilton számára a Mercedes üléspozíciója nehezíti meg a vezetést idén: mint mondta, túlságosan elöl ül a W14-ben, amitől az egész érzete megváltozik, nem érzi magát komfortosan a W14-ben.

„Olyan érzés, mintha vezetés közben az első kerekeken ülnék, ami az egyik legrosszabb érzés autóvezetés közben” – mondta Hamilton.

f1-hamilton-mercedes



„Egy utcai autóval sem túl kényelmes mondjuk befordulni egy körforgalomba, ha a lábunk alatt vannak a kerekek. Ettől megváltozik az autó viselkedése, és az, hogy hogyan érzékelem a mozgását, nehezebb kiszámítani ahhoz képest, mintha hátrébb, a közepe körül ülnék, ezzel pedig eléggé szenvedek most” – magyarázta a brit.

Erre reagált a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff, aki szerint idén ezt a kérdést nem tudják megoldani, a 2024-es autót viszont már Hamilton kérésének megfelelően tervezik.

„Nem gondoljuk, hogy ez egy komoly probléma mérnöki oldalról, de hogy ne legyen vele gond, megváltoztatjuk az üléspozíciót, hogy optimális legyen a helyzet, és hogy a pilóta a megfelelő helyen ülhessen. George-nak nincs gondja a mostani üléspozícióval, de Lewis számára fontos, úgyhogy megtaláljuk a megoldást” – mondta Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: