DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
Élő cikkek

Ez történt a bakui sprintfutamon

Eddig Charles Leclerc dominált az új lebonyolítással megbolondított azeri hétvégén, ahol az idei év első sprintversenyét rendezik meg nemsokára. Kövessék velünk élőben az eseményeket.

Folyatás holnap! Tartsanak velünk akkor is, mára köszönjük a figyelmüket! 

Íme a végeredmény! 

Versenytempóban nem volt vészesen rossz a Ferrari, így talán a holnapi napon sem lesznek esélytelenek, a Red Bull pedig az edzéseken elszenvedett vereségek után most egy győzelmet könyvelhet el. A negyedik helyen Russell végzett, mögötte Sainz, Alonso, Hamilton és Stroll a pontszerzők a sprinten, ahol az első nyolc gyűjthet pontokat. 

Itt a vége! Sergio Perez nyeri a bakui sprintfutamot! Mögötte Charles Leclerc zár a második helyen, Max Verstappen pedig a harmadik helyezett. 

Az utolsó kör is megkezdődik, Verstappen talán még egy utolsó hajrát megindíthat, mert most mintha közeledni tudott volna, de kérdés lesz-e esélye. A címvédő autóján elég nagy sérülések keletkeztek, konkrétan van egy lyuk az oldalán. 

Hosszú idő óta ezt a képet látjuk, habár Perez már ennél is jóbban meglógott. 

Perez rákapcsolt eközben. A mexikói hirtelen már 2 másodperc fölé növelte előnyét. Innen, ha nem hibázik, már nem veszik el tőle ezt a győzelmet, bár Bakuban sosem lehet tudni. 

Lehet, hogy Tsunodának szerencsétlenül alakult ez a nap, de Nyck de Vires közben még okozhat pár kellemes pillanatot a csapatának. A holland már a 15., miután megelőzte Bottast, de Hülkenberg sincsen messze tőle. 

Kicsit ez kezd állóháborúvá válni. Kb. hasonló 1.2-1.3 másodperces különbségek alakultak ki az első három között, a legutóbbi kör végén senki sem nyithatta a hátsó szárnyat. A 14. kört kezdte meg Sergio Perez. 

Esteban Ocon fog jönni a bokszba, a lágyak úgy látszik nem igazán működnek. 

Fogynak a körök, Leclerc pedig ismét közeledik. Egyelőre elég hektikus ez a párharc így. 

Változás a pontszerzők között: Lance Stroll egy késői fékezéssel vetődött be Alexander Albon mellé, ezzel feljött a nyolcadik helyre. 

Érdekes módon Lando Norris is kint járt a bokszban. Ők valószínűleg már elkezdtek dolgozni a holnapi futamra. 

Lassan már csak öt kör marad vissza, Perez pedig egyre közelebb egy sprintgyőzelemhez. 

Nem nyílhatott a DRS a Ferrarin, de Verstappen sem előzött. Ekozben A 15. hely környékén elég nagy csata alakult ki, a célegyenesben hárman voltak egymás mellett. 

Az előzés utáni pillanatok. Azóta Leclerc már 1,2 másodpercre maradt le, Verstappen pedig közeledik. 

Időközben helyet cserélnek a McLaren pilótái is. Oscar Piastri a 10.

Leclerc nagyjából rajta maradt, de közeledni nem igazán tudott, viszont már Verstappenre is figyelnie kell. Amíg a monacói nyithatja a hátsó szárnyát, addig viszonylag biztonságban érezheti magát, de pokoli nehéz dolga lesz a két Red Bull ellen. 

Megvan az előzés! A DRS segítségével Pereznek egészen könnyű dolga volt a célegyenesben. Leclerc vajon rajta tud maradni? 

A Ferrari monacói pilótája egyelőre nem tudja lerázni Sergio Perezt, a mexikói pedig egyre csak közelít rá. Ebből hamarosan támadás lesz. 

Így állunk az újraindítás után. A DRS-t a következő körtől lehet majd használni. A sprinteken ehhez elég egy kört megvárni. 

Leclerc maradt az élen, Verstappen visszaelőzte Russellt, ezzel ismét harmadik, Sainz viszont elszámolta magát a féktávnál, így Hamiltonnal tolt ki, aki rajtaveszített ezen egy kicsit. 

Kihagy a motor Leclerc szerint. Újabb dráma a Ferrarinál? 

Bejön a biztonsági autó, Leclerc diktálja majd a tempót az újraindításnál. Hosszú a célegyenes, szóval itt ez nem lesz egyszerű menet. 

A pillanat, amikor a fiatal brit pilóta elment a kétszeres világbajnok mellett. 

Verstappen folyamatosan panaszkodik, mert sérült az autója. A padlólemezzel vannak gondok, miután Russell hozzáért a rajt utáni kakaskodásban. 

Esteban Ocon a lágyakra vált kihasználva ezt az időszakot. 

Visszajött Tsunoda, de minek. Keresztbe áll az autó a pályán, mert megsérült a versenygép. A törmelék takarítása pedig több időt vesz igénybe, jön a biztonsági autó. 

A gumik így könnyen visszahűlhetnek majd, ez a szakasz nem túl szerencsés, Leclerc pedig pláne bánhatja, mert kezdett valamelyest meglógni Perez elől. 

Elég sok a törmelék a pályán, VSC-fázis következik egyelőre. 

Sárga zászló egyelőre, Yuki Tsunoda jobb hátsó gumija leesett az AlphaTauri autójáról. 

Megy a helyezkedés, mögöttük Sainz, Hamilton, Alonso, Albon, Norris és Stroll zárják az első tízet. 

A rajtot Leclerc kapta el a legjobban, aki kicsit meglógott, Perez a második, Russell és Verstappen pedig elképesztő csatát vívnak a harmadik pozícióért. 

Elindult a mezőny a felvezető körre, vagyis pillanatokon belül elrajtol a futam! 17 kör vár rájuk. 

Megvan, ki milyen gumikeveréket választott. Egy sprintről van szó, vagyis nem lesz kerékcsere, csak ha nagyon muszáj. Valtteri Bottas és Lando Norris kivételével mindenki a közepest választotta, ők azonban a lágyakat. 

Íme a rajtrács: 

Hat perc és kezdődik a sprintfutam! Most már tényleg senki ne menjen messzire. 

„Még mindig nem vagyok biztos a versenytempónkban, ma délután meglátjuk. Még mindig sok munka vár ránk, de úgy tűnik, hogy tettünk egy lépést előre, szóval ma délután meglátjuk, hogy ez így van-e” – mesélte Charles Leclerc.

„Nagyjából ez volt a legjobb, amit el tudtunk érni azzal, amink volt. Azt hiszem kiválóan sikerült az időmérő. Nehéz lesz az Aston Martinokat magunk mögött tartani, de meglátjuk. Ha elveszítjük a DRS-t az előttünk lévő autókkal szemben, akkor is van mögöttünk egy légáramlat, így gyorsabbnak kell lenniük nálunk. Normális esetben majdnem egy másodperccel gyorsabbak nálunk körönként, tehát ha három-négy tizeddel vannak mögöttünk, akkor az egyenesekben megelőznek minket” – értékelt a Sky Sportsnak Alexander Albon a rajtrácson.

„Egy ilyen napon, mint a mai, sokat lehet veszíteni, de nem sokat lehet nyerni” – mondta el a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a helyszínen nemsokkal ezelőtt.

Íme néhány fontos információ a pályával kapcsolatban a Pirelli részéről. Az F1 hivatalos gumibeszállítója a 3-as, 4-es és az 5-ös számú keverékeket hozta el erre a hétvégére, a gumikopás mértéke viszont nem mondható túl magasnak az eddigiek alapján. A kérdés, hogy mi a helyzet a versenytempóval, amiről eddig nem sokat tudtunk meg. 

Vannak, akik eddig biztosan nem kedvelték meg az új lebonyolítást. Logan Sargeant összetörte például annyira a Williams autóját ma délelőtt, hogy ezen a sprintfutamon biztosan nem állhat rajthoz, míg Esteban Ocon mindkét futamon csak a bokszutcából indulhat. A francia azért került ilyen helyzetbe, mert csapata beállításmódosításokat hajtott végre, és kivitték a parc ferméből az autót.

Fontos megemlíteni, hogy ma is pontokért zajlik a küzdelem. Az első helyezett 8 pontot kap, a második 7 egységgel gazdagodik, a mögöttük lévők pedig egy-egy ponttal kevesebbet kapnak. Az első nyolc tud tehát pontokat gyűjteni, de ki tudja, ennek is jelentősége lehet még a tabellán, hosszú a szezon.

Ez már ezen a hétvégén is így volt, a kavarodásból pedig egészen mostanáig Charles Leclerc jött ki a legjobban. A monacói megszerezte a pole-t a holnapi Azerbajdzsáni Nagydíjra is, továbbá most a sprintfutamon is az élről indulhat. Egy körön tehát Leclerc alatt nagyon jól muzsikált a Ferrari, de valójában Carlos Sainz is masszívan az élmezőnyben volt a Red Bull pilótái mögött.

Ennek lebonyolítása is megváltozott. Ezen a héten kedden véglegesítették az új szabályzatot, melynek értelmében mindösszesen egyetlen 60 perces szabadedzés áll a mezőny rendelkezésére, amit pénteken délután a vasárnapi verseny időmérője követ, a szombati nap pedig különválik. Délelőtt a sprint időmérőjét rendezik meg minden egyes ilyen hétvégén, majd délután a sprintfutamot, míg vasárnap szokásosan a nagydíj követ.

Az idei szezonban már hat helyszínen, egészen pontosan itt Bakuban, továbbá Ausztriában, Belgiumban, Katarban, az Egyesült Államokbeli Austinban, illetőleg Brazíliában rendeznek sprintfutamos hétvégét.

Üdvözlünk mindenkit! Hamarosan kezdetét veszi a 2023-as F1-es szezon első sprintversenye!