DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Csapattársával, majd a falnak ütközött Tsunoda

Bár ő nem tudta, de a Nyck de Vriesszel történt koccanás vezetett a kiesését jelentő ütközéshez a bakui F1-es sprinten – amely után csapatát meg is büntették.

Yuki Tsunoda volt az egyetlen kiesője a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj sprintjének: a japán pilóta már az első körben, a 14-es kanyarnál eltalálta a falat, aminek következtében az egyik kerekét is elhagyta. Hiába vánszorgott vissza a bokszba és cseréltek ott neki szárnyat is, hamar kiderült, hogy jobban sérült az AlphaTaurija, így kénytelen volt kiállni.

Mint később kiderült, már néhány kanyarral korábban megpecsételődött Tsunoda sorsa. Ugyanis összeért egy másik pilótával a 3-as kanyarban, amitől megsérült az első szárny – és a sors furcsa fintora, hogy az a bizonyos pilóta épp saját csapattársa, Nyck de Vries volt. Ezt a japán nem tudta, de így is bosszantónak nevezte a történteket:

f1-tsunoda-crash-baku



„Csak összeértem egy másik pilótával, nem hagyott nekem helyet, így elveszítettem az első szárnyamat. Megsérült az első szárny, amit nem igazán vettem észre, így teli gázzal vettem a 14-es kanyart, ahogy általában szoktam. Mármint kicsit elemeltem a gázt, de egyáltalán nem tudtam irányítani, így a falnak mentem. Rettenetesen frusztráló” – nyilatkozta az F1 TV kamerái előtt.

Tsunoda hozzátette: a történtek ellenére igyekszik ezen túltenni magát vasárnapra, ahol a nagydíjon a top 10-ből vághat neki a versenynek.

De Vries egyébként úgy érezte, hagyott helyet a csapattársának: „Egymás mellett voltunk a 3-as kanyarba menet. Ő volt kívül, én egy kicsit előrébb voltam, és ott egy autónak van hely. Gondolom, hozzáért az autóm hátuljához. Végül nem maradt hely mindkettőnek.”

 

Pénzbírságot kapott az AlphaTauri

A csapatot utólag a felügyelők 5 ezer eurós pénzbírsággal sújtották, amiért nem megfelelő állapotban engedték vissza a pályára Tsunodát. A stewardok az indoklásukban kiemelték: ugyan a szerelők vizuálisan megnézték az AT04-es állapotát, szerintük többet is tehettek volna a sérült autó állapotának felméréséért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: