DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Meggyűlhet a baja az autófejlesztéssel a Red Bullnak?

Megállíthatatlannak tűnt eddig a Red Bull 2023-ban, az autófejlesztés szakasza azonban még hátra van, itt pedig akadhatnak problémái Christian Horner csapatának.

Nem lehet panasza a bikások szurkolóinak csapatuk idei teljesítményére: mind a három eddig lezajlott versenyhétvégén az osztrák istálló zsebelte be a pole-pozíciót és a győzelmet is, Max Verstappen és Sergio Perez kiegyensúlyozottságának és az autó verhetetlennek tűnő tempójának köszönhetően pedig magasan vezetik mind a konstruktőri, mind az egyéni bajnoki tabellát. Christian Horner csapatfőnök azonban úgy véli, mostantól lesz csak igazán nehéz dolga az alakulatnak, mivel a 2021-es költségsapka megsértéséért kapott büntetésük azt jelenti, hogy hátrányban lesznek ellenfeleikhez képest az autófejlesztés terén.

„Nagyon nehéz lesz az autónkat fejleszteni, mivel ha megnézzük, mennyivel kevesebb időnk van a riválisainkhoz képest, elég szignifikáns mennyiségről beszélünk” – mondta Horner a csökkentett szélcsatornában tölthető időről. „De ez van. Azzal kell a legjobbnak lennünk, amink van, hatékonynak és eredményesnek kell lennünk, valamint jól megválasztanunk azt, mit fejlesztünk, és hogyan osztjuk be az időnket.”



„Totális kulturális változás ment végbe az elmúlt években. Új kihívást jelent a Formula-1-ben, hogy hogyan használjuk fel az erőforrásainkat. Régen egy sprint volt az autó fejlesztése abból a költségvetésből, amit rá tudtál szánni. Most az a kérdés, hogyan és hol használod fel ezeket a forrásokat, és természetesen rengeteg a változó, például az autótörésekből és balesetekből származó károk. Ezek nagyban befolyásolják a fejlesztés lehetőségeit. Érdekes lesz látni, hogyan alakul ez idén” – idézi a brit csapatvezetőt a Formula-1 hivatalos oldala.

Noha jelenleg úgy tűnik, egyik istálló sem lesz képes felvenni a versenyt az élen álló Red Bull-lal, a csapaton belüli csatározások még okozhatnak meleg helyzeteket. Verstappen és Perez között mindössze 15 pont a különbség, a tavalyi brazíliai összeszólalkozásuk után pedig nagy kérdés, milyen valójában a hangulat a garázson belül.

„Két versenyképes versenyzőről beszélünk, a kapcsolatuk rendben van, és megvan a tisztelet kettejük közt. Mindketten tudják, mekkora felelősség a csapatnál vezetni. Komoly elvárások járnak ezzel, de jó helyen vannak. Nagyon hatékony párost alkottak eddig, és nem gondolom, hogy ez megváltozna a jövőben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: