DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Alonso a pályán is igazi tanár

Legalábbis Yuki Tsunoda szavai alapján mindenképpen: a japán versenyző felidézte, hogy leste el a trükköket a spanyoltól 2021-ben Magyarországon.

Az AlphaTaurinál harmadik szezonját töltő Yuki Tsunoda korábban is nagy elismeréssel szólt már Fernando Alonsóról, s azt sem titkolta el, hogy mennyire fontos szerepet töltött be karrierjében a spanyol, aki gyerekkori hőse volt, és akivel rögtön első F1-es futamán összecsaphatott. Most a Beyond the Grid podcastnek nyilatkozva a fiatal japán elmesélve elmondta, hogy az F1-be érkezése óta is fejlődött a kétszeres világbajnoknak köszönhetően.

Tsunoda ennek kapcsán mindenekelőtt a 2021-es kaotikus Magyar Nagydíjat idézte fel, ahol körökön át csatázott Lewis Hamiltonnal: „Sokat tanulok más versenyzőktől, különösen mióta felkerültem az F1-be, és különösen Fernando Alonsótól. Magyarországon, 2021-ben, amikor Lewis megpróbált megelőzni engem, természetesen mindent megtettem, hogy a lehető legjobban levédekezzem, de négy kör után megelőzött. Ezután Fernando védekezett vele szemben, és rengeget tanultam belőle.”

tsunoda-alonso-2021



„Figyeltem, hogy helyezkedik az autóval, hol próbál egy kis előnyre szert tenni vele szemben” – folytatta Tsunoda. „Lewis piszkos levegőben autózott, és a magyarországi utolsó kanyarban, minthogy közepes tempójú, és nehéz közel maradni, szóval neki sem volt könnyű. Fernando pedig alighanem tudta ezt, megpróbálta kimaxolni az utolsó kanyart, hogy a lehető legtöbb előnyt szerezzen a célegyenes előtt.”

Tsunoda azt is elmondta, hogy nem sokkal később már hasznosította is frissen megszerzett tudását: „A Török Nagydíj szintén védekeznem kellett Lewisszal szemben, és megpróbáltam Fernandót a lehető legjobban utánozni, így végül nyolc körön át tudtam megvédeni a helyem ellene!” – idézte fel a japán a 2021-es isztambuli futamot, ahol a bravúros védekezése ellenére végül nem szerzett pontot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: