DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Elképesztően szoros a középmezőny: két tized csodákra képes

Az Alfa Romeo csapatképviselője, Alessandro Alunni Bravi úgy véli, folyamatos lesz az erősorrend váltakozása a középmezőnyben.

Miközben a Red Bull egyértelműen a mezőny fölé nőtt, az Aston Martin, a Mercedes és a Ferrari inkább csak a második legjobb konstruktőri pozícióért küzdhet, mögöttük pedig nagyon együtt vannak a többiek. Három versenyhétvégét követően kezd körvonalazódni az erőviszony a középmezőnyben is, azonban pályakarakterisztikától függően változhat, hogy épp melyik istálló lesz erősebb a soron következő futamon.

A mezőny mind a tíz csapata szerzett már pontot, így valóban kijelenthető, hogy apróságokon múlik egy igazán sikeres hétvége, vagy egy abszolút katasztrofális nagydíj. Annak érdekében, hogy előrébb lépjen a rangsorban az Alfa Romeo, a csapat egy új orrkúpot vitt Ausztráliába. Az istálló képviselője, Alessandro Alunni Bravi beszélt erről és a folyamatosan változó erőviszonyokról is.



„Arra számítunk, hogy ezzel az újítással minden kanyarban javulni fog az autó stabilitása, Ausztráliában pedig pozitív visszajelzéseket is kaptunk ezzel kapcsolatban, de persze közben a többiek is fejlesztenek, így nem az a fontos, hogy mi mennyit lépünk előre, hanem hogy mekkora a fejlesztési ráta a szezon egészét tekintve. Nagyon szoros a csata a középmezőnyben” – mondta Alunni Bravi a Racing News 365-nek.

Két tized a menny és a pokol is

„Az elmúlt pár évben az volt a tendencia, hogy két-három tizedes lemaradással még pontokért lehetett harcolni, most viszont már két tized dönthet arról, hogy kiesünk esetleg a Q1-ben, vagy bejutunk a legjobb tíz közé az időmérőn.”

„Az Alpine, a McLaren és a Haas között annyira szoros a küzdelem, hogy minden versenyen más lesz egy kicsivel előrébb, ami rengeteg jelenthet majd, de ez versenyről versenyre váltakozni fog, hogy ki lesz éppen előnyben. A Alpine most talán egy kicsivel ezen boly előtt jár, de a következő versenyen teljesen más karakterű pályán fogunk indulni, ott talán újra azon a szinten teljesíthetünk, mint Bahreinben. Az autó fejlesztésével mindenesetre jó irányba tettünk egy lépést, de minden egyes hétvégén ki kell tudnunk hozni a legtöbbet az autóból.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: